Prológus.

A szokások rabja szokták mondani, na ez rám biztosan százszázalékosan igaz. Minden esetben a megszokotthoz, a jól beválthoz ragaszkodom. Sikeres galéria tulajdonosként tényleg azt tehetem, amit szeretek. A művészetet és a festést. Évekig tartott mire idáig eljutottam, de 26 éves koromra sikerült. Mindenem meg volt, amire vágytam. Csodás karrier, egy saját lakás és egy pasi, akivel többé-kevésbé jó az együtt töltött idő. De, ha engem kérdeztek, akkor ezek a dolgok túlértékeltek. Hamis szerepek, amit a társadalmunk erőltet ránk.

Mélyenszántó gondolataimat az ajtóban elhelyezett csengő szakította végleg meg. A következő pillanatban belépet rajta az egyik legtökéletesebb férfi, akit valaha láttam. Haja rendezetlenül állt a feje tetején, de nyilván szándékosan keltett ilyen hatást. Messziről is csillogtak a smaragd szemei, amibe az első alkalommal bele veszel, ha akarod, ha nem. Teste tökéletesebben volt megmunkálva, mint az itteni szobrok bármelyike. Lélegzetelállító volt. Azon kaptam magam, hogy alig várom, hogy hallhassam hangját.

- Jó estét. - köszönt a napszaknak megfelelően, rajtam meg végig futott a borzongás.

- Jó estét. Miben segíthetek? - lehet kissé túl érzékien szólaltam meg.

- Egyenlőre, csak a tulajdonossal szeretnék beszélni.

- Egyenlőre? - kérdeztem vissza pimaszul, mire felötlött bennem, hogy nekem barátom van.

- Megbeszélhetünk valamit későbbre baby. - nem fogta vissza magát, szemtelenül végigmért.

- Ez esetben, én vagyok a tulajdonos. - ezzel kiléptem a pult mögül.

- Nahát, örülök baby. Harry Styles. - nyújtotta a kezét amit viszonoztam is.

- Jocelyn Bettany. Miben segíthetek?

- Először is, örülnék, ha körbe vezetnél. - meg is volna a tegező viszony.

- Természetesen. Gyere. - elindultam befelé, míg hallottam lépteim magam mögött.

Az egyik képnél elidőztünk, mire egyszer csak felém fordult és a mellettem lévő falra rakta a kezét, így csapdába ejtve engem.

- Mindig is érdekelt, hogy egy galéria tulajdonos is készít műalkotásokat a galériába, amit vezet? - alig értettem a kérdést, annyira beindított a közelsége.

- A többiek nevében nem nyilatkozhatom, de tőlem sok festményt találhatsz itt.

- Érdekes. Ami azt illeti te is baromira érdekelsz, de más miatt vagyok itt.

- Tessék? - kaptam fel a fejemet.

- Igazából engem most a galériád érdekelne. - most jött el az a pillanat, hogy a mosolya inkább hányingert keltett és nem izgalmat.

- Hogy mondtad?

- Ne tégy úgy, mintha nem értenéd, amit mondok baby. - idegesítő volt.

- Ne hívj így.

- Oké. Fejezzük be ezt a hülyeséget. Mennyiért adnád el? - leszakadt az állam.

- Semennyiért, kár próbálkoznod. Most menj innen. - mostanra kiabáltam vele.

- Ne hidd, hogy ezzel vége. Egyébként, mit csinálsz ma éjjel?

- Nem képzeled, hogy ezek után bármi is lehet közöttünk.

- De, képzeltem. De, ha nem, hát nem. - nevetett fel és végre ellépett tőlem.

- Csak szeretnéd.

- Majd meglátjuk baby. - néztem, ahogy magamra hagy és eltűnik az üzlet ajtaja mögött.

Van egy olyan érzésem, hogy nem most láttam először és utoljára, az én nagy szerencsémre.