Meghoztam az első részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.
Esther xx
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Jocelyn
- Azóta jelentkezett? - váltott témát nemes egyszerűséggel Mila, mintha nem éppen valami másról beszélgettünk volna az imént.
- Oké, látom nem akarsz válaszolni arra a kérdésre, hogy hozzá akarsz-e menni Jakehez. - nyújtottam ki rá a nyelvemet, mert a húgom gyakran kergetett az őrületbe a bizonytalanságával és a nemtörődöm viselkedésével. Hetek óta húzta a pasija agyát, aki arra várt, hogy választ kapjon a kérdésére.
- Miből gondolod? - tett úgy, mint akinek fogalma sincsen arról, hogy miről beszéltem az előbb.
- Talán a tökéletes tématerelő képességed miatt.
- Nekem olyanom ugyan nincsen. - de még mennyire, hogy van.
- Persze, de válaszolva a kérdésedre, nem, azóta sem jött be. Reménykedem benne, hogy elfelejtette az egészet, vagy világos voltam száméra. - valóban szerettem volna, ha soha többé nem látom az önelégült képét.
- Szerinted ilyen könnyen feladta? - Mila sikeresen rátapintott a lényegre ez alkalommal.
- Nem hinném, csak remélni tudom.
- És egyébként milyen volt? - nem igazán értettem az elhangzott kérdésben azt, hogy mire kíváncsi voltaképpen.
- Bármint mi?
- Ő. Hogy nézett ki? Ugye jó pasi? - a nagy pasizógép kibontakozott.
- Kinek mi a jó Mila. Nem volt csúnya, sőt jóképű volt, magas, kidolgozott testtel, méregdrága öltönnyel. - gondolkoztam el, hogy mi is volt rajta pontosan.
- Ez a pasi egy álom.
- Nem, nem az. - a gondolattól is öklendeznem kellett.
- De most komolyan téged nem foglalkoztat, hogy miért akarhatja felvásárolni ez a pasi a galériát?
- Hogy mi van? Lyn ezt nekem miért nem mondtad el? - megriadtam, amikor meghallottam Austin hangját mögöttem, míg mi Milával a konyhában beszélgettünk.
- Austin nem tudtam, hogy ma téged is láthatunk itt. - fintorodott el a húgom, aki sosem titkolta, hogy ki nem állhatta a férfi, aki az életem szerves részét képezte már lassan fél éve. A nem tetszés kölcsönös volt mindkettőjük részéről.
- Nem hiszem, hogy be kéne jelentenem, hogy mikor jövök és megyek. - ült le mellém a másik bárszékre, míg csípősen visszaszólt Milának.
- Tudtommal nem laksz itt.
- Befejeztétek? - szóltam közbe.
- Be. Szóval ki akarja felvásárolni a galériát? - nézett rám válaszra várva.
- Nem tudom, hogy ki ő, csak azt tudom, hogy nagyon meg akarja magának szerezni, meg, hogy Harry Styles a neve.
- Van egy rossz hírem. Tudom, hogy ki ő. Láttam a múltkor egy műsort a tőzsdéről. Ő egy nagyon befolyásos tőzsdeügynök. Az egyik legjobb a városban. - nagyot nyeltem, amikor szóba került a tőzsde, ez sosem jelentett jót.
- De mit akarhat azzal az épülettel? Nem hiszem, hogy egy műemléknek nyilvánított régi tömbház jó befektetésnek számít. - latolgatta Mila.
- Fogalmam sincsen. De van egy olyan érzésen, hogy hamarosan megtudom az érdeklődése okát. Nem olyan embernek tűnt, aki hamar feladná. - biztos, hogy mindent elfog követni.
Érdekesmód vártam, hogy újra felbukkanjon. Túl nagy hatást gyakorolt rám, ami nálam soha nem végződött jól. Különös érzékem volt ahhoz, hogyan vonzom magamhoz a rossz fiúkat. Kétségkívül ő volt a legrosszabb.
***
Csak egy szokásos hosszú nap volt ismételten a galéria kietlen falai között, míg teljesen egyedül voltam. Este tíz is elmúlhatott főleg, hogy az alkalmazottaim régen elmentek, miután lejárt a munkaidejük. Nem volt sok dolgozóm, hárman voltak csupán, de pont elég volt, ahhoz, hogy minden tökéletesen menjen az eladással. Hallottam az ajtót nyílni, így azonnal oda kaptam a fejemet. Nem tudom, hogy miért lettem egyszeriben csalódott, mikor megláttam az éjszakai biztonsági őrt, akinek tízkor kezdődött a munkaideje.
- Miss Bettany maga mit keres még itt? - szokásos udvarias hangvételében szólalt meg az ötvenes éveiben járó férfi.
- Már is megyek Ed, ne aggódjon. - mosolyogtam rá.
- Menjen csak kisasszony, majd én mindent kézben tartok.
- Afelől nincsen kétségem. Viszlát reggel Ed. - kaptam fel a táskámat, hogy indulhassak.
- Viszlát Miss Bettany.
Kint az ajtó előtt a kocsikulcsomat próbáltam felkutatni a hatalmas táskámban, amiben soha nem találok meg semmit. A női táska rejtelmei.
- Elvigyelek? - szabályosan kiesett minden a kezemből, ahogy a rekedt férfi hang felhangzott a sötét éjszakában.
- Mit keresel itt? - lepődtem meg, amikor megláttam Harryt előbukkanni a sötétből.
- Nem illik kérdésre kérdéssel válaszolni. - még a megjegyzései is idegesítőek voltak.
- Nem köszönöm, nem kell elvinni.
- Kár, pedig szívesen megtenném, bármikor.- hamis sajnálkozás.
- Mily megtisztelő. - forgattam meg a szememet a válaszom közepette.
- Miért van az az érzésem, hogy nem kedvelsz engem? - tette fel a leghülyébb kérdést a világon.
- Talán, mert valóban nem kedvellek. - vontam vállat.
- Miért nem? - csak most vettem észre, hogy egyre közelebb lépked hozzám.
- Nem is tudom, lehet annak tudható be az ellenszenvem, hogy megakarod venni a galériámat és vele az életemet. - tettem úgy, mint aki mélyen elgondolkodott.
- Igazán nem személyes, csak a munkámat végzem. - vágott fancsali ábrázatot.
- Ne számíts rá, hogy eladom magamat.
- Ne hogy azt hidd, hogy téged akarlak megvenni, teljességgel hidegen hagysz, csak a pénz érdekel. - ekkor váltott először komolyra a beszélgetésünk alatt.
- Ez remek, mert én sem rajongok érted. - indultam volna el a kocsimhoz, ha nem rakja a kezét az enyémre és nem ránt vissza magával szembe. - Örülnék, ha nem rángatnál folyamatban.
- Csak mondj egy számot és már készen is vagyunk. Mennyi kell? - leesett az állam, komolyan.
- Hányszor mondjam, hogy nem eladó a galériám? Ennyire nehéz a felfogásod?
- Szerintem inkább neked az, mindig megszerzem, amit akarok és ez alól a te kis szemed fénye sem lesz kivétel. Még látjuk egymást Joselyn.
- Menj a pokolba. - kiabáltam utána.
- Onnan jöttem.
