Oldalak

2015. december 1., kedd

02./ Törekvések.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Joselyn


Másnap reggel az álmatlanságom szerves része ként, hulla fáradtan sikerült magamhoz térni, némi késéssel a levegőben. Amint tudatosult bennem, hogy alig fél órám van elkészülni és beérni is egyben a galériába, ami hozzá teszem, a város másik végében van, rögtön kipattantam az ágyból. A nadrágomat magamra rángatva szaladtam végig a folyosón, egészen a végéig, ahol a kicsi, de hangulatos fürdőnk volt. Belül sem volt semmi felesleges, csak, ami egy fürdőbe szükséges volt. Egy hatalmas kád, egy mosdó és egy wc, ami valamiért állandóan folyt, - megjegyzés magamnak, ideje lenne kihívni a szerelőt - az őrületbe kergetve engem a hangjával. Éppen a fogamat mostam, amikor Mila csörtetett be a helységbe. Azonnal tágra nyílt szemekkel bámult rám és hangos nevetésben tört ki.
- Mi olyan vicces? - fordulok meg, hogy szemben lehessek vele, míg a fogkefe továbbra is a számban lóg.
- Eléggé vicces látványt nyújtasz egy nadrágban és melltartóban és a hajad. - csodálkoztam, hogy nem fetreng a földön a hasát fogva.
- Mi van a hajammal? - néztem meg magam a tükörben és semmi különöset nem vettem észre magamon, ami ennyire nevetséges lett volna.
- Sosem láttam még így, annyira összeszedetlen vagy. - esküszöm, ha nem hagyja abba a röhögést, akkor megütöm.
- Megesik és örülnék, ha hagynál készülődni. - ezzel kiköptem a számban összegyűlt fogkrémhabot.
- Oké-oké. - magamra hagyott végre, de még mindig hallottam, ahogy odakint nevet.
Gyorsan kiöblítettem a számat és kifésültem a hajamat, majd az egyik oldalra tűztem a göndör tincseket. Lekaptam egy bővebb blúzt a szárítóról és már indulásra készen léptem ki a folyosóra. 
A konyhában találtam rá a húgomra, aki egy bögrét nyomott a kezembe, ahogy beléptem az ajtón.
- Tessék.
- Köszi. Miért vagy ennyire boldog ma reggel? - feltűnően fülig ért a szája.
- Ma találkozom valakivel. - valahogy sejtettem, hogy innen fúj a szél.
- Újabb randi és újabb egy éjszakás kaland? - húztam fel a szemöldökömet.
- Dehogyis Lyn, ezzel a sráccal komolyan gondolom. Annyira aranyos és kedves és rendkívül érdeklem őt. - mosolyából egyértelműen kiderül, hogy valóban érdeklődik a pasi iránt.
- És ki a szerencsés, aki talán végre megdobbantotta bent, azt a jégdarabot a mellkasodban?
- Jakenek hívják és annyira gyönyörű szemei vannak, olyan mély zöldek. - amint kimondta, hogy zöld, a gyomrom egyből összeszorult, ahogy visszagondoltam a tegnap estére és Harryre, ahogy a semmiből előbukkant.
- Baj van? - természetes, hogy Mila egyből levágta a zavarodottságomat.
- Tegnap megint felbukkant és azt mondta, addig nem nyugszik, míg az övé nem lesz az ingatlan. - egyre inkább el is hittem, hogy mindenre képes lesz a célja elérésében.
- Úr isten. Igazi idióta az a fickó.
- Nekem mondod, a hideg kiráz tőle és nem a jó értelemben. - ha bele gondolok elfog az undor.
- Viszont én megyek, mert Jakekel reggelizek. - mosolyogva teszi le a kávésbögrét.
- Menj csak, én is indulok, mert így is késésben vagyok.

Valóban nem értem oda nyitásra még szerencse, hogy az egyik tárlatvezetőm már ide ért, így a látogatóknak nem kellett kint várakoznia. Amint beléptem feltűnt a hatalmas vörös rózsákból álló csokor. Ámulva bámultam a pultot, míg oda nem értem.
- Ugye milyen szép? - terem egyszer csak mellettem Nora, aki az egyik legjobb barátom is és az egyik legjobb tárlatvezető is a galériában.
- Igen. Kinek jött? - kérdeztem rá azonnal. Tudtam, hogy Norát nemrég jegyezte el a barátja, így gondoltam, hogy neki küldhette.
- Szerinted? Természetesen neked. - csodálkozva néztem vissza rá.
- Nekem? Kitől? - egyre csak kérdések sokasága fogalmazódott meg bennem, mert abban biztos voltam, hogy nem Austin volt, nem volt az a túlzottan romantikus fajta.
- Nézd meg a kártyát. - kacsintott rám, amitől arra következtettem, hogy vagy elolvasta, vagy ő vette át a személytől, aki hozta.
Azonnal megkerestem a virágrengetegben a fehér kis kártyát. Ott virított a nevem cirkalmas arany betűkkel. Amint kinyitottam már tudtam, hogy kitől származik az üzenet és a csokor.
" Szeretném, ha eljönnél velem ma este vacsorázni. Nem kérdés volt, este nyolcra légy készen. H.S. "
Komolyan nem tudtam, hogyan képzelheti mindezt. Nem gondolhatja komolyan, hogy elfogok vele menni bárhová is, azok után, hogy a galériámra pályázik. Azonnal ideges lettem és összetéptem a kis borítékot és a benne rejlő szavakat.
Ez a reggeli momentum teljes egészében rányomta a bélyegét a napomra, így alig tudtam koncentrálni. Dolgoznom kellett volna, de képtelen voltam rá, így este tíz helyett négykor úgy gondoltam, hogy rábízom Norára a galériát és haza megyek. 

Otthon meglepődve tapasztaltam, hogy Mila még nincs itthon. Fél órája lehettem otthon, amikor a házunk előtt megállt egy kocsi. Azonnal az ablakhoz siettem, hogy megnézhessem ki jött hozzánk. Láttam, ahogy Mila kiszáll a méregdrága terepjáróból és a másik oldalról is kiszáll valaki. Nem hittem a szememnek, amikor megláttam az ismerős göndör fürtöket. Ha akarnám sem tudtam volna nem felismerni őt, annyira az emlékezetembe vésődött a kinézete. Ledöbbentem, amikor megcsókolták egymást. Harry a húgom fenekén pihentette a kezét és szorosan magának nyomta. Azonnal dühös lettem, de azt nem tudtam volna megmondani, hogy miért. Talán azért, mert egyértelműen játszott a húgom érzéseivel. Amikor eltávolodtak egymástól, egyenesen rám nézett és integetni kezdett az irányomba. Tudtam, hogy felismert, így azonnal visszahúztam a függönyt és próbáltam normálisan venni a levegőt.
- Lyn. - hallottam, ahogy kiabál, de valamiért képtelen voltam megszólalni. - Hát itt vagy.
- Itt. - bólogattam.
- Láttad? Annyira jó pasi és. - ekkor felemeltem a kezemet, hogy elhallgasson, nem akartam többet hallani róla.
- Miért szálltál ki Harry Styles kocsijából? - konkrétan fel voltam háborodva.
- Te miről beszélsz? Ő nem Harry, hanem Jake. - pillanatok alatt összeraktam a képet, ez a szemét álnéven találkozgat Milával.
- El kell, hogy keserítselek. - nyújtottam át a mobilomat, ahol rákerestem ennek a szemétnek a nevére.
- Ó, hogy csessze meg. - horkant fel, amit teljes mértékben megértettem. - Hogy lehettem ekkora hülye. Pedig leírtad nekem a kinézetét, de nem ismertem őt fel. Basszus, ma majdnem lefeküdtem vele.
- Mila. - kiabáltam rá.
- Tudom, tudom. - ingatta a fejét.
- De miért tette ezt egyáltalán? - nem tudott válaszolni, mert abban a pillanatban csörögni kezdett a telefonja.
- Ő az. - suttogta.
- Vedd fel. - nyomtam a füléhez a telefont. - De csinálj úgy, mintha minden rendben lenne.
- Szia Jake. - köszönt bele a telefonba. - Igen. Miért adnám őt oda? Nem is ismered. Oké.
Egyszer csak a kezembe nyomta a készüléket. Kérdőn néztem rá, ő meg csak megrántotta a vállát.
- Igen. Itt Joselyn. - szóltam bele a telefonba.
- Gondolom, már kikotyogtad a húgodnak, hogy ki is vagyok valójában. Nem baj, nem is vele akarok foglalkozni, hanem veled. Remélem érzelmileg hatott rá, ahogy végig nézted azt a kis csókjelenetet. Nyolcra érted megyek. Legyél készen és valami szűket és elegánsat vegyél fel.
- Ugye, nem képzeled, hogy elmegyek veled bárhová is? - szinte kiabáltam vele.
- De képzelem és azt is tudom, ha kicsit is számít neked a galéria, akkor nyolckor kisétálsz azon az átkozott kapun és beülsz mellém a kocsimba.
- Te meg vagy húzatva.
- Talán, de csak azért, mert kellesz nekem baby. Akarlak érted. Nyolckor. - ezzel le is nyomta a telefont.
- Na mit mondott? - nézett rám és a válaszomat várta.
- Azt akarja, hogy elmenjek vele vacsorázni. - muszáj voltam leülni a kanapéra, mert forgott velem a szoba.
- Komolyan? Elmész?
- Te teljesen hülye vagy? Most baszta át a fejedet Mila és még megkérdezed, hogy elmegyek-e vele. Természetesen nem. - tényleg rendesen kiakasztott.
- Most miért? Engem nem érdekel, hogy hülyített. Nem dőlt össze a világ. - valamiért én is szerettem volna olyan könnyedén venni az életet, mint ő, de nekem ez nem ment.
- Örülök.

A délután hátralévő felében azt próbáltam kitalálni, hogy mi legyen. Tudtam, hogy nem fog leállni, addig míg bele nem megyek, így jobbnak láttam, ha inkább most elmegyek vele és letudom ezt az egészet. Nagyon reménykedtem benne, hogy lemond az ingatlan felvásárlási ötletéről. Felvettem a kis fekete ruhámat és vártam, hogy elteljen az idő. Pontban nyolckor lesétáltam és kiléptem az ajtón. Ott állt a járdaszegélynél a fekete autójával és rám mosolygott, ahogy lehúzta az ablakot. Beszálltam mellé, de egyáltalán nem akartam itt lenni.
- Örülök, hogy eljöttél. - egészen közelről suttogta a szavakat a fülembe.
- Nem, mintha hagytál volna nekem választási lehetőséget. - vontam vállat.
- Csak okosan döntöttél. Nem voltál kényszerítve.
- Miért döntöttem okosan? - fordultam felé.
- Mert talán meghagyom a galériádat. - gondolkodó fejet vágott.
- Talán? - kérdeztem vissza.
- Ha az este jól sikerül, akkor beszélhetünk egy másik alkuról. - vigyorodik rám.
- Miféle alkuról beszélsz?
- Az este végén elmondom. - többet nem beszélt és a feltett kérdéseimre sem válaszolt, csak elhajtott és meg sem állt egy pillanatra sem, az sem zavarta, hogy áthajt a piroson. Végül egy hatalmas háznál parkolt le, majd kiszállt és kisegített engem is az autóból.
- Hol vagyunk?
- Nálam.
- Mi? Azt mondtad, hogy vacsorázni viszel. - értetlenül néztem rá.
- Igen, de azt nem, hogy hova. 
- Aha. - érdekes volt, hogy egyszerre rázott ki tőle a hideg és ébresztett bennem vágyat maga iránt.
- Gyere. - furcsa borzongás suhant át a testemen, amikor megragadta a kezemet és befelé kezdett húzni.
- Érezd magad otthon. Én mindjárt jövök. - ezzel eltűnt a folyosón, míg én a nappaliban vártam rá. 
Nem számítottam rá, hogy hamar vissza fog térni, így váratlanul ért, amikor megfordított és a falhoz préselt, míg egész testével nehezedett rám.
- Mit csinálsz?
- Nem tudom, nem észrevenni, hogy mennyire szexi vagy ebben a ruhában. Kellesz nekem Joselyn, most azonnal. - éreztem, ahogy a keze vándorolni kezd a testemen.
- Eressz el Harry. - nem akartam, hogy így nyúljon hozzám.
- Nem akarod megtartani a galériát?
- Te most zsarolni akarsz engem? - csattanok fel.
- Mióta zsarolás az, ha az ember olyat tesz a másikkal, amit ő is élvez? - ekkor megcsókolta a fülem mögötti bőrt és bármennyire is próbáltam nem ment, hogy ellenálljak neki. Automatikusan hümmögtem a jóleső érzés miatt.
- Miről beszélsz?
- Téged akarlak, cserébe meghagyom a galériát. - nem hittem el a szavait.
- Micsoda?
- Azt akarom, hogy mindig ott legyél, ha kedvem támad hozzád. Azt akarok veled csinálni, ami csak tetszik. Ha megakarlak dugni, akkor megfoglak. Ha azt akarom, hogy te kényeztess valamilyen módon, akkor megteszed nekem. Értetted? - nem volt szívbajos.
- Te hülye vagy, ha azt hiszed, hogy úgy fogok ugrálni, ahogy te akarod.
- Te döntesz baby, de a helyedben gyorsan döntenék, mert az ajánlatom, csak a ma éjszakára érvényes és a te feladatod most kezdődik. Azt akarom, hogy az enyém legyél ma éjszaka, ha n
inkább elmennél, akkor elbúcsúzhatsz mindentől, ami fontos neked. - a torkom összeszorult.
- Jól értelmezem, ha nem kefélek veled, akkor mindent onnan folytatsz, ahol elkezdted?
- Nem tudom, de egy biztos, így is úgy is, dugni fogunk ma. Ha engeded ha, nem. - éreztem a péniszét nekem nyomódni, nem akartam, de felnyögtem. - Ez az baby, látod, hogy akarod.
- Tegyél le.
- Ahogy akarod. - ezzel leemelt az öléből, ahova időközben húzott. - Feküdj a kanapéra.
- Nem.
- Ne mondj nekem ellent. - csattant fel.
- Nem fogok veled lefeküdni. - szögeztem le.
- Dehogynem. - elkapta a csuklómat és kényszerített, hogy a kanapéra feküdjek.
- Szállj le rólam. - nem bírtam elviselni, hogy kényszerít engem.
- Joselyn. Ugye nem hiszed el, hogy tényleg ekkora szörnyeteg vagyok? Nem foglak semmire kényszeríteni, csak azt akarom, hogy velem legyél, mert egyszerűen megfogtál és nem tudok másra gondolni, csak rád. És örülök, hogy nem vagy könnyen kapható, aki az első alkalommal ledobja a bugyiját nekem. - tudtam, hogy a húgomra céloz.
- Mi van? Te teszteltél engem? - komolyan kiakadtam rá.
- Így is mondhatjuk.
- Nem vagy normális. - még mondtam volna egy - két szót, de nem hagyta, mert hirtelen nekem nyomta puha ajkait és megcsókolt. Teljesen elfeledkeztem mindenről, főleg arról, hogy utálnom kéne őt.




1 megjegyzés: