07/ Ideges viselkedés.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Harry

Kezdett ébredezni bennem a remény, hogy végre  inden a helyére kerül. A karjaimban pihent a nő, akire egész testemben vágytam és minden jel arra utalt, hogy átadja magát nekem és az akaratomnak. Ami valljuk be, nem épp átlagos. Mondhatnánk úgy is, hogy különleges az ízlésem, minden téren és ebbe a nők, az ételek és a szexuális tevékenységek is bele tartoznak. A romantikával nem volt soha bajom, csak valahogy az aktus közben a személyiségem ezen része hibádzott. Nem volt jelen, követelőző, akaratos és irányítás hajhász voltam az ágyban és nem engedtem semmit a nőknek. A gyengéd érintéseket utáltam a legjobban, ki nem állhattam, ha a bőröm cirógatták, vagy simogattak, sokkal inkább azt részesítettem előnyben, ha a körmük vájt a bőrömbe vagy, ha belém haraptak. Kétségkívül oda voltam a vad és nem hétköznapi dolgokért és a kiegészítőkért az ágyban. Nagyon reménykedtem benne, hogy Joyelyn épp annyira oda lesz ezekért, amennyire én, mert ha nem, félő, hogy nem működne közöttünk a dolog. Az határozottan rosszul érintene, mert én azt akarom, hogy működjön, vele akarom ezt az egészet. Évek óta nem akartam kapcsolatot, de vele szívesen és büszkén mondom majd ki, hogy igen, ő a barátnőm, ha átadja magát nekem.

Egymásba feledkezve csókolóztunk és már azon törtem a fejem, hogy miként fogom felvinni a szobámba, hogy végre az enyém legyen. Hümmögött a számba elismerésképpen, én is felmordultam, amikor a csípőjét nekem dörzsölte. Nem kellett sok, hogy a mozdulatai hatására az erekcióm egyre keményedve válaszoljon. Erősen tartottam a derekánál fogva és szorítottam, hogy jobban nekem feszüljön. Belemarkoltam a hajába és hátrahúztam annak segítségével a fejét, hogy feltáruljon előttem nyakának makulátlan bőre, a maga kreol barnaságával. Előre hajoltam és nedves csókokkal borítottam be, majd beleharaptam a puha felkínált bőrbe. Megrezzent az ölemben és teljesen lefagyott. A mellkasomra rakta tenyereit és eltolt magától, majd kérdő tekintettel meredt rám.

- Mi volt ez?

- Micsoda? - tudtam, hogy a harapás érdekli, de nem értettem ezt a hirtelen váltást, teljesen fagyos lett egy másodperc alatt.

- Miért haraptál meg? - lehet túl korai volt ez neki, de minden sejtésem beigazolódott, nem szokott hozzá az ilyesmihez.

- Szeretek vadulni. - vontam meg a vállamat.

- Tessék?

- Ne nézz már így rám kérlek, nem foglak bántani ígérem, most sem lett semmi bajod, csak kicsit megharaptalak, semmi több. Szeretem a játékokat és a kicsit durvább szexet, ennyi. - valahogy meg kell győznöm róla, hogy ez minden, csak nem rossz dolog, mert jelen pillanatban úgy néz rám, mint egy megrettent kismadár.

- De ugye megmondanád, ha vámpír lennél? - annyira komolyan kérdezte meg, hogy belőlem azonnal kiszakadt a nevetés.

- Persze, mindenképp tájékoztatnálak. - mind a ketten hangos nevetésbe kezdtünk. - De szerintem állj le az Alkonyat filmek nézésével.

- Feltétlen.

- Szóval kérlek, csak légy nyitott. - ragadtam meg a kezét és biztatóan megszorítottam azt.

- Azon leszek, de ugye nem lepődsz meg, ha ma este nem fogok veled lefeküdni. - majdnem felkiáltottam, hogy ne csináld már, baszni akarok, de inkább visszafogtam magam. Nem voltam hozzá szokva, hogy egy nőre ennyit kelljen várnom. Érdekes volt az ellentét közte és a húga között. Ő készséggel szétnyitotta volna nekem a lábát, de leállítottam,mert kezdettől fogva nem az volt a cél, hogy őt megkapjam. Az már más kérdés, hogy a szopást hagytam neki, de nem is lényeg az egész.

- Nem.

- Harry. - szólt rám rosszallóan.

- Mi az?

- Semmi különös, csak nem tudsz hazudni. - tudok, az már más kérdés, ha nem akarok.

- Oké, bevallom, hogy egy pillanatra eljátszottam a gondolattal. - suttogtam a fülébe.

- Azon lepődtem volna meg, ha nem.

- Jogos. - már épp kezdtem volna újra az ostromomat, hogy meggyőzzem játsszon velem egy kicsit ma este, amikor az üveg asztalon rezegni kezdett a mobilom. Fogalmam sem volt, hogy ki lehetett az, mivel ismeretlen szám fogadott.

- Styles. - szóltam bele a készülékbe. - Mindjárt jövök, ezt el kell intéznem.

- Elnézést a késői zavarásért Mr. Styles, de egy hölgy a maga nevét hajtogatja azóta, hogy behoztuk a kórházba. - azonnal agyalni kezdtem, hogy kiről is lehet szó.

- Kiről lenne szó?

- Ashley Mold, azt állítja, hogy az ön párja és mindenképpen értesítsük önt. Valóban igazak az állításai? - mi a picsa?

- Nem vagyok a párja, pár éve szakítottuk, azóta nem is hallottam felőle. - mi a frászt akarhat Ash? - Mi történt vele?

- Egyenlőre fogalmunk sincsen, annyit tudunk, hogy agy rázkódása van és egy kisebb fejsérülése. A körülményekről semmit sem tudunk. De mivel azt álltja, hogy már nem alkotnak egy pár, így az amnézia lehetősége is fent áll. Miss Mold ragaszkodik az állításához, mihelyt önök együtt vannak. - a világ kezdett velem forogni, ezekben a pillanatokban. Néhány éve bármit megtettem volna, hogy vissza kapjam ezt a nőt az életembe, hatalmas törést jelentett az elvesztése, akkor változott meg a nőkkel a viszonyom és azóta, csak Joselyn volt képes rajta enyhíteni. Évekig voltunk együtt, mindent megadtam neki, a tenyeremen hordoztam és az sem volt elég neki. Egyik nap benyögte, hogy már jét éve viszonya van egy másik férfival és eljegyezte, ezért engem elhagy. Épp ezért ironikus a helyzet.

- És én mit tehetek az ügyben?

- Megkérném, ha nem nagy probléma önnek és fáradtság, hogy befáradna hozzá? - mi a szar van? Dehogy megyek.

- Persze, hogy nem. Melyik kórház?

- Az Ideg klinika.

- Rendben, hamarosan ott leszek. - bontottam a vonalat, míg forrt bennem a düh. Még, hogy én rohangáljak, amiatt a hűtlen picsa miatt. Nevetséges. Azonnal rossz kedvem lett, amikor tudatosult bennem, hogy Joselyn semmiféleképpen nem lehet ma az enyém. Jókor jött ez a szarakodás.

- Minden rendben?

- Persze, csak egy munkahelyi vészhelyzet, amit feltétlen el kell intéznem most. - baromi jó, hogy máris hazudoznom kell neki, de a múltam ezen részét nem tudhatja meg. Túl nagy gyenge pont ez ahhoz, hogy bárkinek is kiadjam.

- Ilyenkor?

- Sajnos, valami rendszer hiba, amit muszáj elhárítani és az én szerencsémre, más nem ért hozzá rajtam kívül. - sóhajtok fel a helyzet miatt.

- Sokszor előfordul?

- Pont elégszer. - az arcát fürkészem, hogy a gyanakvás legapróbb szikráját is meglássam, de abszolút nincs jelen. - Gyere, haza viszlek.

- Rendben. Sajnálom, hogy be kell menned. - még én mennyire sajnálom.

- Én is. Ne haragudj, hogy ilyen képtelenül alakult ez az este.

- Nem a te hibád Harry. - mosolya kicsit enyhít az Ashley iránt érzett mérgemen.

Hallgatagan autókáztunk egészen a lakásáig, nem volt kedvem túlzottan fecsegni az idegességem miatt. Amint leállítottam a motort, magamhoz ragadtam és szenvedéllyel átitatva követeltem magaménak azokat a csodás ajkakat, amiktől a fellegekben jártam és egy kis időre mindent elfeledtem. 

- Holnap látlak bébi? - kérdő hangsúllyal mondtam ki a szavakat, de inkább kijelentés volt ez a részemről.

- Persze.

***

Az átkozott klinika ajtaján rontok be, és a düh leírhatatlan bennem aziránt a nő iránt, akit soha többé nem akartam látni. Most meg egy átkozott baleset miatt, azt hiszi, hogy még mindig járunk. Bassza meg, a kurva élet. Az orvosok sem tudom, hogy mit képzelnek. Hogy majd eljátszom, hogy minden rendben, vagy mi? Persze, a legszívesebben letépném a fejét, annak a ribancnak.

- Ashley Mold-ot keresem. - szóltam oda recepciós pultban ülő nővérnek, aki mindenre figyelt csak rám nem.

- Családtag? - fel sem nézve tette fel a kérdését.

- Valami olyasmi, azt álltja, hogy még mindig egy párt alkotunk. - vázoltam fel neki a helyzetet. Ekkor nézett fel rám először.

- Maga Harry Styles?

- Igen. - jól értesültek idebent.

- Második emelet, 113-as szoba. - kissé nem törődőm stílusával még inkább felbaszott.

- Kösz.

Felrohantam a lépcsőn. Milyen kórházban, nincsen lift? Bár, ha az egész épület, csak két emeletből áll, akkor lehet nincs is rá szükség. Egy teljes kör megtétele után meg is találtam a kis sarokban elhelyezkedő szobát, ami nagyon gyér volt és puritán. Nyilván az elmeháborodottaknak nem kell luxus. Bár én lehet ettől golyóznék be.

Egy fehér köpenyes férfi lépett ki a szobából, amint oda értem.

- Mr Styles?

- Igen.

- Köszönöm, hogy befáradt. Megkérném, hogy, amint a nővérek végeztek az esti vizittel menjen be hozzá és nyugtassa meg kissé. Időközben értesültünk a történtekről. Miss Mold egy szerencsétlen félrelépés miatt zuhant le a lépcsőn az otthonában és súlyosan beverte a fejét, aminek következtében elvesztette az emlékeit, az elmúlt öt évből. - ezt nem hiszem el, ilyen egyszerűen nincsen.

- És én ebben, hogy játszok szerepet?

- Megkérném, hogy legyen együtt működő és tegyen úgy, mintha a beteggel még mindig kapcsolatban állna.

- Hogy mi van? Biztos, hogy nem. Én azzal a nővel egy levegőt se szívnék, nem hogy eljátsszam az aggódó barátot. Szívesen kifizetem a számláját a kezelésekről, de semmi több. - a pofám leszakad.

- Kérem uram, a hölgy gyógyulása a kérdés.

- Már ne is haragudjon, de nem érdekel a gyógyulása. - fakadok ki.

- Halkabban kérem. - csitít le. - Megköszönném, ha megtenné.

- Mennyi ideig tart ez a gyógyulás. - sóhajtok fel.

- Nem tudni, lehet, hogy pár nap, egy-két hét.

- Ne is folytassa, tudom, hogy az jön, hogy talán örökre ilyen marad.

- Előfordulhat. - a nővérek eközben kijöttek. - Most már bemehet hozzá, kérem legyen kedves.

- Rendben. - mintha az könnyű lenne egy olyan nő felé, akinek legszívesebben letépnéd a fejét. 

Amint beléptem az ajtón, felém kapta a tekintetét és hatalmas mosoly terült el az arcán. Még mindig gyönyörű volt, szar érzés volt, hogy szépnek láttam. Lassan közeledtem felé, amint az ágyához értem, megragadott és a nyelvét a számba erőltette.

- Drágám, annyira örülök, hogy itt vagy.

A gyomrom felfordult, attól, hogy hozzám ért.

- Mi történt? - kezdtem játszani.

- Nem tudom, a lépcsőn sétáltam, amikor megcsúsztam és onnantól semmi, azt mondják leestem és fejsérülésem van.

- Elég nyilvánvaló. - mutattam a fején lévő kötésre.

- Tényleg. - nevetett fel. - Hol voltál?

- Dolgoztam. - vontam vállat.

- Sejtettem. - szomorodott el, amitől megint a fejemben csengett az az átkozott utolsó döfés, amit hozzám vágott, mikor lelépett.

Ő legalább nem a munkájába szerelmes és mindent megad, amit te nem vagy képes.