2016. szeptember 28., szerda

10/ Színjátékból ötös!

Harry



Nem akart összejönni a felkelés, több hete játszottam a hős szerelmes szerepét és egyre inkább ideges voltam tőle. A hideg is kirázott, amikor megéreztem az oldalamon vándorló női kéz érintését. Elsőre fel sem fogtam, hogy nem Joselyn az, hanem Ashley, mivel kiharcolta nálam az elmúlt éjszakán, hogy mellette aludjak. Automatikus mozdulat volt tőlem, ahogy félresöpörtem a kezét, ami egyre lejjebb merészkedett a testemen. Kipattantam az ágyból és magamra rángattam a fekete farmeremet.
- Harry. - kiáltott fel, miközben felült és a támlának vetette a hátát. A mellei szinte kilátszottak a takaró alól. Mi a faszért meztelen?
- Mi az?
- Közölnéd velem is, hogy mi a bajod? - keresztezte mellkasa előtt a kezeit.
- Mi bajom lenne? - folytattam tovább az álcámat, míg a gardróbomból előszedtem a kék-fehér ingemet.
- Szerinted? Már lassan egy hónapja kijöttem a kórházból és azóta egy ujjal sem értél hozzám. - valószínűleg nem véletlenül.
- Nem tudom, hogy észre vetted-e, de minden este hulla fáradtan esem az ágyba. Már ne is haragudj, ha nincsen kedvem a dugáshoz. - rohadtul kiakadtam.
- Régen nem volt ezzel probléma. - úgy viselkedett, mint valami sértődött öt éves.
- Az akkor volt és kérlek ne fárassz, rengeteg dolgom van. - már léptem volna ki az ajtón, amikor megragadta a kezemet és rám csimpaszkodott.
- Miért van olyan érzésem, hogy van valakid? - mert tényleg van.
- Mert hülye vagy, már ne is haragudj meg.
- Nem vagyok hülye, látom rajtad, hogy nem úgy állsz hozzám, mint régen. Mit tettem én? Miért nem szeretsz már? - láttam, hogy könnybe lábad a szeme. Megcsaltál baszki, átvertél, azt tetted. Nem kellett sok, hogy végleg elveszítsem a fejem és a sárgaföldig elhordjam mindennek, ami csak eszembe jut.
- Ne láss rémeket. Csak sok a munka és eléggé zűrös is, amit mihamarabb meg kell oldanom a cégnél, különben bajok lesznek. - reméltem, hogy őszintének látszott, bár ebben most nem is kamuztam.
- Rendben. - végre elengedte a kezemet, de tudtam, hogy nem húzhatom már túl sokáig. Ő is gyanakszik, én meg már nem bírom ezt tovább. Sajnos alig látom Lyn-t és nem akarom, hogy elhagyjon, főleg nem emiatt a nőszemély miatt.
- Későn jövök. - vagy inkább haza sem jövök egész éjjel.
- Megvárjalak? - értettem a burkolt célzását, anno is mindig ezt kérdezte, ha reménykedett a szex lehetőségében.
- Ne fáradj, mivel fogalmam sincsen, hogy hányra érek haza.
- Ó. - látszott rajta, hogy nem erre számított.
- Nem tehetek róla. - vontam vállat.
- Tudom.
- Tényleg nem kell miattam fennmaradnod este, megígérem, hogy amint ennek vége elviszlek valahova. - na, arra várhatsz.
- Hova? - nem hiszem el, hogy ennyire könnyű átbaszni őt. Hülye picsa.
- Az legyen meglepetés. - nem vártam meg, hogy válaszoljon, semmi búcsú nélkül léptem ki a háló ajtaján és egy hatalmas mélyről jövő sóhaj szakadt fel belőlem.


- Itt vagy Styles? - lassan néztem fel a papírokból.
- Minek köszönhetem a megtiszteltetést? - nem sűrűn fordul elő, hogy a cég elnöke meglátogat.
- Csak jöttem érdeklődni a megvásárolni kívánt ingatlanokról. - azonnal kiszolgálta magát és leült velem szemben.
- Elég jól megy, szinte az összeset megszereztük az utca soron. - világosítottam fel.
- És mi van a személyes kedvenceddel? Azzal a galériával, vagy mivel? - nagyon reménykedtem benne, hogy nem fogja felhozni.
- Semmi. Letettem róla, már nem érdekel.
- Csakugyan? Mi változott? - valamiért kihallottam a szavaiból, hogy pontosan tudja, hogy miért tettem le az egészről.
- Nem tudtam megegyezni a tulajdonossal, így nem akartam tovább időt pazarolni rá.
- Nem adja könnyen a kicsike, mi? - majdnem lekevertem neki egy pofont, amikor annyira lekezelő arckifejezés ült ki az arcára Joselynra célozva.
- Nem. - kurta válasz volt.
- A te döntésed, tudod, hogy nem szólok bele, szabad kezed van. - hiába volt ő az elnök, mindent én irányítottam és az alkalmazottak főnöke is én lettem, amikor ő megnyitotta a másik cégét, ami merőben eltért ettől, de mélyebben nem tudtam, hogy pontosan mivel foglalkozik.
- Köszi.
- Na megyek is, mert rengeteg dolgom van.
- Rendben.


***


Tíz is elmúlhatott, amikor indulni készültem, ráadásul Lyn-hez. Alig léptem ki az irodámból, amikor a telefonom rezegni kezdett.
- Szerintem ez telepátia, épp most akartalak keresni Lyn.
- Mit képzelsz te magadról? - azonnal felcsattant, én meg nem tudtam, hogy miért ilyen dühös rám.
- Micsoda?
- Hogy küldhetted rám, azt az idióta ügynököt. - teljesen kifakadt.
- Milyen ügynököt, miről beszélsz? - mi folyik itt?
- Ne nézz hülyének, pontosan tudod, hogy miről beszélek. Hatalmasat csalódtam benned Harry. És én még hittem neked, hogy tényleg én érdekellek és nem csak a galéria miatt akarsz velem lenni. Végeztünk, remélem felfogtad.
Meg sem várta, hogy reagáljak, egyszerűen rám nyomta a telefont. Siettem, ahogy tudtam, hogy végre megtudjam, hogy mi a szar folyik itt. Nem veszíthetem el Joselynt.

Több alkalommal is csöngettem, mire végre meghallottam némi mozgást odabentről.
- Mila hol van Lyn? - azonnal félre toltam az útból.
- Fogalmam sincsen, azt hittem nálad van. Ma egész nap nem láttam. - ásított egyet, bizonyára felkeltettem.
- Bassza meg. - tárcsáztam a számát, de hosszasan csengett. Nem veszi fel.
- Mi van?  Elmondanád?
- Jaj, bocsi, persze. Alig egy órája hívott fel azzal, hogy mekkora egy szemét vagyok, hogy csak játszottam vele, mert elvileg valami ügynök megkereste a cégemtől, hogy megvegye a galériát. Fogalmam sincsen, hogy ki lehetett az, én már régen letettem erről, csak Lyn érdekel, semmi más. Nem hitt nekem, azt mondta, hogy végzett velem és rám rakta azt a kibaszott telefont. - hadartam.
- Nem úgy nézel ki, mint aki hazudik. Akkor ki lehet akkora bunkó, hogy ilyesmit hazudjon neki? Tényleg a cégedtől volt valaki?
- Ezt szeretném én is kideríteni, de előbb meg kell őt találnom. Nem tudod, hogy hol lehet?
- Az a baj, hogy lehet, hogy tudom, de nem fog neked tetszeni.
- Mond már.
- Austinnál.
- Mi a fasznak lenne ott? - csattantam fel.
- Beszéltem vele délután és elhintett egy olyan megjegyzést, hogy beszélni kell egy nem kívánt személlyel valamiről, de csak most esett le, hogy kire célozhatott.
- Ezt nem hiszem el. - már fordultam is ki, de akkor eszembe jutott, hogy kurvára nem tudom, hogy hol lakik az a szarházi. - Hol lakik Mila?
- A 102-es sugárúton az első tömbházban.
- Oké, tudom, hogy hol van. Köszönöm.
- Nincs mit, beszélj a fejével.
- Azon leszek.

Amikor oda értem, megkerestem a kapucsengő rengetek neve között az övét és felcsengettem. Nem szólt bele, csak megnyomta a nyitás gombot. Felelőtlen, az egyszer biztos. Nem volt kedvem a filmre várakozni, ezért hármasával szedve a lépcsőfokokat siettem fel. Olyan erősen doboltam az ajtón, hogy az sem lepett volna meg, ha keresztül nyúlok rajta. Amint kinyitotta kicsit meglepődött rajtam, de aztán egy önelégült mosoly terült szét a képén.
- Na kit látnak szemeim, csak nem Mr. Milliomost? Mi járatban.
- Kurvára tudod, hogy miért vagyok itt. - fakadtam ki és legszívesebben letéptem volna a fejét helyből.
- Ne haragudj, de fogalmam sincsen, felvilágosítanál?
- Hol van Joselyn?
- Éppen zuhanyozik, ha megakarod várni. - ennyi kellett, elborult az agyam és neki estem. Ütöttem, ahogy értem és tudtam, hogy addig nem állok majd le, amíg a lábán áll. Nem lelt el hosszú idő, mire valaki hangos kiabálások közepette a vállamra tette a kezét.
- Harry állj le. - a hangja hallatán lecsillapodtam, de amikor megfordultam és végig néztem rajta az undor kerülgetett.
- Tényleg Lyn? Tényleg kibaszottul képes voltál lefeküdni ezzel a szardarabbal? - már üvöltöttem vele és nem akartam elhinni, hogy megcsalt.
- Harry, én nem. - nem vártam meg, hogy magyarázkodjon, épp eléggé világos volt számomra minden. Én meg vakon megbíztam benne, ő erre mit tesz? Egyáltalán a vádai igazak voltak felém? Már abban is kételkedem. Én is tudok ott támadni, ahol neki a legjobban fáj, majd meglátjuk ki sérül nagyobbat. 
Nem én leszek az.


Amint haza értem, a vendégszobába mentem és alig telt el pár perc, már minden romokban állt. Törtem zúztam, ahogy csak tudtam. Romhalmaz, akárcsak az életem.





2016. március 8., kedd

09/ Alaptalan félelem.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Eshter xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Joselyn


Hiába töltöttük együtt az elkövetkező hét legnagyobb részét, mindig rossz érzés fogott el annak kapcsán, ha Harrynek a kórházba kellett mennie eljátszani a boldog szerelmes férfit. Azt nem mondanám, hogy féltékeny lettem volna, de határozott ellenérzéseim voltak az adott szituáció helyességével. Kényszeríteni valakit, hogy olyat tegyen, amire semmi kedve és semmi valós alapja nincs, teljességgel etikátlan. Hamarabbi gyógyulás címszóval kényszerítenek egy embert a lehetetlenre. Így gondoltam rá, azután, hogy mindent elmesélt erről a múltbéli kapcsolatról, hatalmas fekete folt volt az életében és láttam rajta, hogy mennyire zavarja a kialakult helyzet. Az ám kapcsolatom sem volt épp felhőtlen Austinnal és előtte sem bővelkedtem a hosszú párkapcsolatokban, de eddig szerencsére megcsalásban és összetört szívben sem volt részem. Egy biztos nagy akaraterő és önuralom kell ahhoz, hogy olyas valakinek tedd a szépet, akit minden további nélkül szívből utálsz és megvetsz. 

Ez alkalommal is egyedül voltam a lakásban, Mila épp egy új pasival randizott, akinek a neve talán Greg vagy ilyesmi, ezért szinte sosem volt itthon. Sajnos az egyedüllét táptalaja volt a szörnyű gondolatokban. Két órája még együtt voltunk és az ágyban feküdtünk, de aztán az orvos telefonált, hogy haladéktalanul be kéne fáradni, mert valamit közölni szeretne vele. Akkor láttam rajta, hogy mennyire felidegesítette a hívás, de semmi szó nélkül kiszállt az ágyból és amilyen gyorsan csak telt tőle elindult, ahhoz a nőhöz, aki iránt semmi együttérzést nem tanúsítottam. 
- Szia. - megugrottam, amikor a vállamra tette a kezét.
- Basszus Mila, ne osonj hangtalanul. - folyton ezt csinálta és az őrületbe kergetett vele.
- Bocsánat. Hol van Harry? - nézett körbe és eléggé csodálkozott, hogy nincsen mellettem.
- El kellett mennie egy munka ügyet elintézni. - vontam vállat és tovább ettem a szendvicsemet.
- Este hatkor? - vette el a tányéromról a szendvics felét.
- Igen, valami gáz van és minél előbb helyre kell hozni. - válaszoltam két falat között.
- Milyen gáz? Nem tudta még eladni a galériát?
- Ez nem vicces Mila. - löktem meg a vállánál.
- Szerintem igen is az. - nevetett fel.
- Nem akarja már a galériát. - mondtam neki komolyan.
- Én is tudom. helyette inkább rád tart igényt és ha engem kérdezel ez jobb befektetés, várjunk, csak vagy lefektetés? - gondolkozott el, mint aki tényleg nem tudja, hogy melyik a helyes kifejezés.
- Hagyd abba.
- Jó, jó.  - emelte fel megadóan a kezét.
- Milyen volt a randi Mr. Tökéllyel? - néztem rá és eléggé egyértelmű volt, hogy oda van a pasiért, amikor a kérdés hallatán fülig pirult az arca.
- Tényleg tökéletes, még nem találkoztam hozzá hasonlóval.
- Talán veled is megtörténik, hogy megállsz egy pasinál? - húztam fel a szemöldökömet.
- Talán, de minden esetre készülődök az esti műszakra. - állt fel.
- Milyen esti műszakra? - fordultam meg a kanapén.
- Tudod a bárban. - nem tudtam.
- Mióta dolgozol ott éjszaka is? - furcsa volt nekem, hogy nem említette, hétvégente ment oda, kiegészítésképpen, de mostanában egyre több hétköznap is dolgozott.
- Amióta előléptetés várható. - mosolygott rám és elindult a lépcsőn felfelé.
- Előléptetés? - siettem utána.
- Igen. Lehet én kapom az üzletvezetői posztot. - hű, ha.
- Ez szuper lenne.
- Nekem mondod, csak ez azt jelentené, hogy nyitástól zárásig ott kéne lennem.
- Délután 5-től, hajnal 3-ig? - lepődtem meg.
- Valahogy úgy.
- És mi van a könyvelési állással? - eddig ez volt a fő munkája hisz az egyetemen pénzügyet tanult.
- Itt is azt fogom csinálni és ezt a munkát sokkal jobban szeretem, így ha az előléptetés tényleg kézzel fogható lesz, akkor felmondok. - elgondolkodtató volt, hogy valóban jó ötlet-e egy ennyire biztos állást felmondani egy diszkóért.
- Biztos vagy benne?
- Lyn kérlek ne játszd anyánk szerepét, te aztán megértheted, hogy mit jelen egy olyan állásban dolgozni, amit szeretsz. Ha jól emlékszem nálad sem rajongtak anyáék, amikor az orvosi helyett a képzőre mentél és végül bejelentetted, hogy elköltözöl, mert megnyitod a saját galériádat.
- Igazad van, tégy úgy, ahogy jónak látod.
- Így lesz, de most rohanok zuhanyozni. - nyomott egy puszit a levegőbe, majd beviharzott az említett helység ajtaján.


* * *


Másnap reggel a csengő zajára riadtam fel és csak akkor tűnt fel, hogy a kanapén nyomott el az álom. Harry azt ígérte, hogy vissza jön hozzám, de nyilván nem tette. Első dolgom volt az órára pillantani, 6 órát mutatott. Kifújtam a levegőt és elindultam az ajtó felé, pont akkor, amikor a csengő újra zenélni kezdett. Eléggé türelmetlen valaki. 
- Szia. - meglepődtem, amikor Harry állt velem szemben.
- Szia. Bejöhetek?
- Persze. - nem értettem, hogy miért kérdez ilyen hülyeségeket.
- Nem haragszol? - nézett rám félénken.
- Miért haragudnék Harry? - kissé idegessé tett a feltételezése.
- Mert nem tudtam vissza jönni.
- Ne hülyéskedj, semmi baj. - nyugtattam meg. - Nem munkába kéne menned?
- Kéne. - sóhajtott fel. - De képtelen voltam úgy elmenni, hogy ne lássalak.
- Édes vagy. - nyomtam egy gyors csókot ajkaira. - Minden rendben volt tegnap? Miért kellett oda menned?
- Ne is mond. Kitalálták, hogy haza mehet és nekem kellett haza vinnem, a gond csak ott kezdődött, hogy mi az ő időrendje szerint együtt lakunk és ő nálam lakott.
- Azt hiszi, hogy nálad lakik? - lepődtem meg.
- Igen és amikor elvittem a lakására hiszti rohamot kapott, hogy ő nem tudja, hogy hol vagyunk és különben is miért hoztam ide és ne hülyéskedjek, menjünk haza. Legszívesebben kilöktem volna az ajtón. 
- Nem lesz olyan egyszerű, mint gondoltad.
- Egyáltalán nem és nem tudom, hogy meddig bírom még ezt játszani, kezd sok lenni. - hajtotta le a fejét.
- Elhiszem. mit csináltál végül?
- Elhitettem vele, hogy csak azért jöttünk a környékre, mert el kell hoznom valamit abból a házból és felmentem a lakására, hogy telefonáljak az orvosnak. Ő közölte velem, hogy szedjem össze a fontos holmijait és vigyem őt a lakásomra.
- Mi? Ott van nálad? - fakadtam ki, kissé több indulattal, mint szerettem volna.
- Igen, bassza meg. Tegnap este leakart velem feküdni, de én elhajtottam, azt a hisztit láttad volna, végül a vendégszobában aludtam.
- Mi? - erre nem számítottam.
- Ezért vagyok itt, nem akarok vele lenni, te vagy a barátnőm, erre vele kell játszanom a minden tökéletest.
- Mit fogsz tenni?
- Nem tudom, de ne aggódj, eszem ágában sincs egy ujjal is hozzá érni. - fintorodott el.
- Nem aggódom. - igazából nagyon is féltékeny voltam, nem akartam arra gondolni, hogy esetleg elgyengül és lefekszik vele.
- Az arcodnak is szólj erről. - simított végig az arccsontomon.
- Igyekszem.
- Minden rendben lesz velünk, amint tudok, mindig jövök hozzád. Mennyi fog ez, értetted?
- Igen, de, mi van, ha? - nem hagyta, hogy befejezzem.
- Nincsen de, meg ha. Szeretlek téged. - az állam a földet súrolta, amikor ezt kimondta.
- Tessék?
- Beléd szerettem Lyn. - most először szólított így, de tőle nem volt idegesítő.
- Én is szeretlek Harry.

Minden érzés, ami kavargott bennem semmis, alaptalan félelem.




2016. március 1., kedd

08/ Ez valami kibaszott vicc?!

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


- Harry. - talán a legmélyebb álmomból rángattak vissza a valóságba és magamban mosolyogtam, hogy az elmém mekkora hülyeséget talált ki ez alkalommal. Megbotló és amnéziás exek. Mekkora faszság. Ilyen nem létezik, maximum a filmekben, de ez a való élet. Lassan nyitottam ki a szemem és megrémültem. Kórház. Mit keresek én itt? Félve néztem körül, mert azt akartam, hogy az álom, amit annak hittem, az is maradjon. De pechemre, nem voltam ennyire szerencsés. Minden valóságossá vált előttem és újra úrrá lett rajtam a szorongás.
- Igen? - néztem fel a nőre, akinek a látványától is dühbe tudtam gurulni. Képtelen a helyzet.
- Mikor mehetünk haza? - majdnem leestem a székről a kérdése hallatán. Nem megyek veled sehova.
- Nem tudom, még pár napig biztosan bent tartanak. - vontam vállat és kezdtem teljesen unottá válni.
- Nem akarok itt lenni, olyan nyomasztó. - ha tudnád, hogy mennyire.
- Elhiszem, de az egészséged érdekében meg kell várnunk, míg haza engednek.
- Nem tudod elintézni, hogy elmehessek? - próbált hatni rám a kiskutya szemeivel, de többé nem volt rám hatással.
- Hogy érted?
- Vannak kapcsolataid, biztos megtudod őket győzni. Egyszer hasznát is venném a munkamániádnak. - fintorodott el, nekem meg ökölbe szorult a kezem.
- Nem fogok semmit elintézni, itt maradsz addig, míg fel nem épülsz.
- Ne már Harry. - fonta össze a mellkasa előtt a karjait sértődötten.
- Fejezd ezt be, most. - csattantam fel, mire érthetetlen arcot vágott.
- Mi van veled? - esetleg csak az, hogy egy levegőt kell veled szívnom, mert hülye vagy és fejre estél. Könyörgöm.
- Semmi. - felálltam és az ajtó felé vettem az irányt, mielőtt teljesen elveszítettem volna a fejemet.
- Hová mész?
- Iszom egy kávét és lassan haza kéne mennem, van munkám is. - fordultam vissza a nyitott ajtóban.
- Gondoltam. - fújta ki a levegőt.
- El se kezd. - ezzel becsuktam magam mögött az ajtót és örültem, hogy ténylegesen ez a képtelen nő már nem az életem része.


* * *


Szabályosan dühöngtem, míg a munkába tartottam és az agyam ezerrel kattogott. Mi a szart csináljak most? Nem fogom eljátszani senki kedvéért sem az aggódó szeretőt, mikor a hátam közepére sem kívánnám Ashleyt. Ez is csak velem történhetett meg. Adódik a kérdés, hogy mit fogok mondani ezzel kapcsolatban Joselynnak, mert egyenlőre fogalmam sem volt. Abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán elmondjam-e neki vagy sem. Nyilván el kellene, mert az nagyobb zűrt csinálna, ha eltitkolnám és valamilyen úton módon tudomást szerezne róla. Akkor joggal lehetne rám dühös, hisz titkolóztam előtte és ez nem egy olyan dolog, amit titkolnom kéne. Főleg, hogy elméletben már egy párt alkotunk. Erőt vettem magamon és tárcsáztam a számát. A kihangosítón hamarosan felhangzott a vonal.
- Jó reggelt. - nem kellett sokat várni a válaszára.
- Jó reggelt babi, mit csinálsz ebédkor? - nagyon reménykedtem benne, hogy ráér.
- Semmit.
- Elmegyek érted és beülünk valahova, lenne egy dolog, amit meg akarok veled feltétlenül beszélni. - én is kihallottam a hangomban a dolog súlyosságát.
- Félnem kellene? - naná, hogy ő is észrevette.
- Egyáltalán nem, ez a dolog, inkább neked dühítő, de amint alkalmam lesz rá, mindent elmesélek. - sóhajtottam fel.
- Minden rendben Harry, ez komolynak hangzik.
- A rendbenre nem esküdnék meg, de nem annyira lehetetlen a helyzet, inkább csak kellemetlen és nevetséges. - vontam vállat, akkor is, ha tudtam ő nem láthatja.
- Rendben, akkor gyere értem háromnegyedre.
- Ott leszek. Szia babi.
- Szia Harry.
Miután bontottuk a vonalat, csak még idegesebbé váltam. Nem tudtam elképzelni, hogy miként fog erre az egészre reagálni és bele sem mertem gondolni. Lehet elküld a fenébe, vagy talán az én pártomat fogja fogni? Majd minden kiderül.

Természetes, hogy nem tudtam a munkára koncentrálni, folyton csak Joselyn és Ashley jártak a fejemben. Összekevertem a szerződéseket és a megvásárolni készülő ingatlanok fényképes beszámolóját. A munkám a mai nap inkább hátrányt jelentett, mint hasznot. Nem izgatott túlzottan hisz a legfelsőbb ember voltam, így azt tehettem, amit akartam. Negyed tizenkettőkor úgy döntöttem, hogy eleget romboltam és elindulok kicsit hamarabb a megbeszélt ebédünkre. Alig múlt fél, amikor beléptem a galériába. Joselynt sehol sem láttam, így oda mentem az ajtó mellett álló biztonságishoz.
- Joselyn keresem.
- Hátul van egy ügyféllel. - mutatott a hátsó terem irányába.
- Köszönöm. - azonnal arra felé indultam, azonban, amint beléptem már tudtam, hogy semmiféle ügyfélről nincsen szó, Austin állt vele szemben és eléggé hangosan intézte hozzá szavait.
- Komolyan mondod, hogy együtt vagy azzal az újgazdag sznobbal? Miért jobb ő, mint én? Talán a sok pénz kell neked, hogy kinyalja a seggedet? Vagy nem volt elég jó a szex és egy másik farok is kellett? - ekkor gurultam be igazán, nem beszélhet így vele.
- Állítsd le magadat. - csattantam fel, mire mind a ketten észre vették a jelenlétemet.
- Persze, hogy megjelenik. - mondta magam elé.
- Hagyd békén Joselynt, már nem veled van. - álltam mellé és magam mögé toltam, hogy távolabb kerüljön tőle.
- Az enyém lehetne, ha te nem tolakszol a képbe.
- Nem én vettem el tőled, te csak a karjaimba lökted a viselkedéseddel, az nagy különbség, de tudod mit, örülök neki, hogy ezt tetted. - éreztem Joselyn karját az enyémen, arra kényszerített, hogy hagyjam abba, de nem tehettem.
- Nem vagy jobb nálam, csak pénzes vagy, csak az kell neki, semmi több. - ha ettől jobban érzed magad, hát legyen.
- Szerintem meg a farkam kell neki, hogy téged idézzelek.
- Nem hiszem.
- Álljatok le, mind ketten. Austin menj innen, köztünk vége, fogd fel. Harry induljunk, kérlek. - csúsztatta az ujjait az enyémek közé.
- Menjünk. - indultam el kifelé.
- Még nem végeztem. - ordított fel és elkapta a karomat.
Annyira begurultam, hogy elengedtem a csodálkozó lány kezét és egy egyszerű gyors mozdulattal lefejtettem magamról a kezet, ami szorítani próbált. A következő pillanatban már előre görnyedve jajdult fel, ahogy a háta mögé csavartam a kezét és erőt gyakoroltam rá.
- Szerintem végeztél.


Már az egyik közeli étteremben ettünk, amikor Joselyn egyre kedvetlenebb lett. Muszáj voltam rákérdezni, hogy mi bántja.
- Baj van?
- Ne haragudj. - nem értettem a válaszát.
- Miért haragudnék?
- Austin. - csak ennyit mondott.
- Bébi én egyáltalán nem haragszom ezért, nem is érdekel az a pöcs, csak téged védtelek. Te ne haragudj a jelenet miatt, ami bekövetkezett.
- Semmi gond Harry, valakinek helyre kellett már raknia, nagyon el volt szállva magától az utóbbi időben. - gondolkodott el. - Tényleg miről is akartál velem beszélni?
Miért gondoltam azt, hogy ez a beszélgetés elkerülhető lesz?
- Eléggé sokkoló lehet, amit most mondani fogok, legalábbis nekem az volt, amikor tegnap kiderült. - kezdtem bele.
- Tegnap? Ezért mentél el olyan hirtelen?
- Igen. Tegnap este felhívtak az egyik kórházból, hogy az egyik volt barátnőmet baleset érte és engem kéret maga mellé.
- És? - szólt közbe.
- Befejezem, ha engeded.
- Bocsi. - szégyelte el magát.
- Semmi baj. Na szóval, ez még semmi, évek teltek el az óta, hogy szakítottunk és a tegnapi este az éltem egyik legrosszabbja volt. Nem váltunk el szépen, sőt csúnya vége lett. Ő megcsalt, amire én rájöttem és elhagyott a másik férfi miatt. Tönkre tette akkor az életemet és megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem fogok romantikus viszonyba kezdeni egy nővel sem. Kivéve téged, mint azt tudod. Erre tegnap közli velem az orvos, hogy fejsérülést szenvedett, amiért leesett egy lépcsőn és kiesett neki az elmúlt pár év. Azt hiszi, hogy még mindig együtt vagyunk és az orvos azt akarja, hogy játsszam el az aggódó barátot. Amire teljességgel képtelen vagyok.
- Szóval egy olyan nőnek kell eljátszanod a szerelmes férfit, akit gyűlölsz?
- A fején találtad a szöget. Nem tudom mit tegyek és titkolni sem akartam előtted, ha valóban bele kell mennem ebbe a színjátékba. - temettem az arcomba a kezemet.
- Örülök, hogy elmondtad és egyáltalán nem könnyű ez a dolog. Nem lennék a helyedben.
- Nem csodálkozom.
- Harry?
- Igen? - félelem villant a szemében.
- Ez a mi kapcsolatunkra milyen hatással lesz?
- Semmilyenre. Miért kérdezed ezt? - mitől rémült meg?
- Mi lesz. ha annyi időt töltesz vele, hogy az érzéseid újra fellángolnak? Elhagynál?
- Joselyn ilyesmi nem fog előfordulni, mert eszem ágában sincs szín játszani.

Még, hogy elhagyni őt, ez képtelenség, hisz beleszerettem.




2016. február 9., kedd

07/ Ideges viselkedés.

Sziasztok!

Meghoztam a következő fejezetet.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket.

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


Kezdett ébredezni bennem a remény, hogy végre  inden a helyére kerül. A karjaimban pihent a nő, akire egész testemben vágytam és minden jel arra utalt, hogy átadja magát nekem és az akaratomnak. Ami valljuk be, nem épp átlagos. Mondhatnánk úgy is, hogy különleges az ízlésem, minden téren és ebbe a nők, az ételek és a szexuális tevékenységek is bele tartoznak. A romantikával nem volt soha bajom, csak valahogy az aktus közben a személyiségem ezen része hibádzott. Nem volt jelen, követelőző, akaratos és irányítás hajhász voltam az ágyban és nem engedtem semmit a nőknek. A gyengéd érintéseket utáltam a legjobban, ki nem állhattam, ha a bőröm cirógatták, vagy simogattak, sokkal inkább azt részesítettem előnyben, ha a körmük vájt a bőrömbe vagy, ha belém haraptak. Kétségkívül oda voltam a vad és nem hétköznapi dolgokért és a kiegészítőkért az ágyban. Nagyon reménykedtem benne, hogy Joyelyn épp annyira oda lesz ezekért, amennyire én, mert ha nem, félő, hogy nem működne közöttünk a dolog. Az határozottan rosszul érintene, mert én azt akarom, hogy működjön, vele akarom ezt az egészet. Évek óta nem akartam kapcsolatot, de vele szívesen és büszkén mondom majd ki, hogy igen, ő a barátnőm, ha átadja magát nekem.

Egymásba feledkezve csókolóztunk és már azon törtem a fejem, hogy miként fogom felvinni a szobámba, hogy végre az enyém legyen. Hümmögött a számba elismerésképpen, én is felmordultam, amikor a csípőjét nekem dörzsölte. Nem kellett sok, hogy a mozdulatai hatására az erekcióm egyre keményedve válaszoljon. Erősen tartottam a derekánál fogva és szorítottam, hogy jobban nekem feszüljön. Belemarkoltam a hajába és hátrahúztam annak segítségével a fejét, hogy feltáruljon előttem nyakának makulátlan bőre, a maga kreol barnaságával. Előre hajoltam és nedves csókokkal borítottam be, majd beleharaptam a puha felkínált bőrbe. Megrezzent az ölemben és teljesen lefagyott. A mellkasomra rakta tenyereit és eltolt magától, majd kérdő tekintettel meredt rám.
- Mi volt ez?
- Micsoda? - tudtam, hogy a harapás érdekli, de nem értettem ezt a hirtelen váltást, teljesen fagyos lett egy másodperc alatt.
- Miért haraptál meg? - lehet túl korai volt ez neki, de minden sejtésem beigazolódott, nem szokott hozzá az ilyesmihez.
- Szeretek vadulni. - vontam meg a vállamat.
- Tessék?
- Ne nézz már így rám kérlek, nem foglak bántani ígérem, most sem lett semmi bajod, csak kicsit megharaptalak, semmi több. Szeretem a játékokat és a kicsit durvább szexet, ennyi. - valahogy meg kell győznöm róla, hogy ez minden, csak nem rossz dolog, mert jelen pillanatban úgy néz rám, mint egy megrettent kismadár.
- De ugye megmondanád, ha vámpír lennél? - annyira komolyan kérdezte meg, hogy belőlem azonnal kiszakadt a nevetés.
- Persze, mindenképp tájékoztatnálak. - mind a ketten hangos nevetésbe kezdtünk. - De szerintem állj le az Alkonyat filmek nézésével.
- Feltétlen.
- Szóval kérlek, csak légy nyitott. - ragadtam meg a kezét és biztatóan megszorítottam azt.
- Azon leszek, de ugye nem lepődsz meg, ha ma este nem fogok veled lefeküdni. - majdnem felkiáltottam, hogy ne csináld már, baszni akarok, de inkább visszafogtam magam. Nem voltam hozzá szokva, hogy egy nőre ennyit kelljen várnom. Érdekes volt az ellentét közte és a húga között. Ő készséggel szétnyitotta volna nekem a lábát, de leállítottam,mert kezdettől fogva nem az volt a cél, hogy őt megkapjam. Az már más kérdés, hogy a szopást hagytam neki, de nem is lényeg az egész.
- Nem.
- Harry. - szólt rám rosszallóan.
- Mi az?
- Semmi különös, csak nem tudsz hazudni. - tudok, az már más kérdés, ha nem akarok.
- Oké, bevallom, hogy egy pillanatra eljátszottam a gondolattal. - suttogtam a fülébe.
- Azon lepődtem volna meg, ha nem.
- Jogos. - már épp kezdtem volna újra az ostromomat, hogy meggyőzzem játsszon velem egy kicsit ma este, amikor az üveg asztalon rezegni kezdett a mobilom. Fogalmam sem volt, hogy ki lehetett az, mivel ismeretlen szám fogadott.
- Styles. - szóltam bele a készülékbe. - Mindjárt jövök, ezt el kell intéznem.
- Elnézést a késői zavarásért Mr. Styles, de egy hölgy a maga nevét hajtogatja azóta, hogy behoztuk a kórházba. - azonnal agyalni kezdtem, hogy kiről is lehet szó.
- Kiről lenne szó?
- Ashley Mold, azt állítja, hogy az ön párja és mindenképpen értesítsük önt. Valóban igazak az állításai? - mi a picsa?
- Nem vagyok a párja, pár éve szakítottuk, azóta nem is hallottam felőle. - mi a frászt akarhat Ash? - Mi történt vele?
- Egyenlőre fogalmunk sincsen, annyit tudunk, hogy agy rázkódása van és egy kisebb fejsérülése. A körülményekről semmit sem tudunk. De mivel azt álltja, hogy már nem alkotnak egy pár, így az amnézia lehetősége is fent áll. Miss Mold ragaszkodik az állításához, mihelyt önök együtt vannak. - a világ kezdett velem forogni, ezekben a pillanatokban. Néhány éve bármit megtettem volna, hogy vissza kapjam ezt a nőt az életembe, hatalmas törést jelentett az elvesztése, akkor változott meg a nőkkel a viszonyom és azóta, csak Joselyn volt képes rajta enyhíteni. Évekig voltunk együtt, mindent megadtam neki, a tenyeremen hordoztam és az sem volt elég neki. Egyik nap benyögte, hogy már jét éve viszonya van egy másik férfival és eljegyezte, ezért engem elhagy. Épp ezért ironikus a helyzet.
- És én mit tehetek az ügyben?
- Megkérném, ha nem nagy probléma önnek és fáradtság, hogy befáradna hozzá? - mi a szar van? Dehogy megyek.
- Persze, hogy nem. Melyik kórház?
- Az Ideg klinika.
- Rendben, hamarosan ott leszek. - bontottam a vonalat, míg forrt bennem a düh. Még, hogy én rohangáljak, amiatt a hűtlen picsa miatt. Nevetséges. Azonnal rossz kedvem lett, amikor tudatosult bennem, hogy Joselyn semmiféleképpen nem lehet ma az enyém. Jókor jött ez a szarakodás.
- Minden rendben?
- Persze, csak egy munkahelyi vészhelyzet, amit feltétlen el kell intéznem most. - baromi jó, hogy máris hazudoznom kell neki, de a múltam ezen részét nem tudhatja meg. Túl nagy gyenge pont ez ahhoz, hogy bárkinek is kiadjam.
- Ilyenkor?
- Sajnos, valami rendszer hiba, amit muszáj elhárítani és az én szerencsémre, más nem ért hozzá rajtam kívül. - sóhajtok fel a helyzet miatt.
- Sokszor előfordul?
- Pont elégszer. - az arcát fürkészem, hogy a gyanakvás legapróbb szikráját is meglássam, de abszolút nincs jelen. - Gyere, haza viszlek.
- Rendben. Sajnálom, hogy be kell menned. - még én mennyire sajnálom.
- Én is. Ne haragudj, hogy ilyen képtelenül alakult ez az este.
- Nem a te hibád Harry. - mosolya kicsit enyhít az Ashley iránt érzett mérgemen.
Hallgatagan autókáztunk egészen a lakásáig, nem volt kedvem túlzottan fecsegni az idegességem miatt. Amint leállítottam a motort, magamhoz ragadtam és szenvedéllyel átitatva követeltem magaménak azokat a csodás ajkakat, amiktől a fellegekben jártam és egy kis időre mindent elfeledtem. 
- Holnap látlak bébi? - kérdő hangsúllyal mondtam ki a szavakat, de inkább kijelentés volt ez a részemről.
- Persze.


***


Az átkozott klinika ajtaján rontok be, és a düh leírhatatlan bennem aziránt a nő iránt, akit soha többé nem akartam látni. Most meg egy átkozott baleset miatt, azt hiszi, hogy még mindig járunk. Bassza meg, a kurva élet. Az orvosok sem tudom, hogy mit képzelnek. Hogy majd eljátszom, hogy minden rendben, vagy mi? Persze, a legszívesebben letépném a fejét, annak a ribancnak.
- Ashley Mold-ot keresem. - szóltam oda recepciós pultban ülő nővérnek, aki mindenre figyelt csak rám nem.
- Családtag? - fel sem nézve tette fel a kérdését.
- Valami olyasmi, azt álltja, hogy még mindig egy párt alkotunk. - vázoltam fel neki a helyzetet. Ekkor nézett fel rám először.
- Maga Harry Styles?
- Igen. - jól értesültek idebent.
- Második emelet, 113-as szoba. - kissé nem törődőm stílusával még inkább felbaszott.
- Kösz.
Felrohantam a lépcsőn. Milyen kórházban, nincsen lift? Bár, ha az egész épület, csak két emeletből áll, akkor lehet nincs is rá szükség. Egy teljes kör megtétele után meg is találtam a kis sarokban elhelyezkedő szobát, ami nagyon gyér volt és puritán. Nyilván az elmeháborodottaknak nem kell luxus. Bár én lehet ettől golyóznék be.
Egy fehér köpenyes férfi lépett ki a szobából, amint oda értem.
- Mr Styles?
- Igen.
- Köszönöm, hogy befáradt. Megkérném, hogy, amint a nővérek végeztek az esti vizittel menjen be hozzá és nyugtassa meg kissé. Időközben értesültünk a történtekről. Miss Mold egy szerencsétlen félrelépés miatt zuhant le a lépcsőn az otthonában és súlyosan beverte a fejét, aminek következtében elvesztette az emlékeit, az elmúlt öt évből. - ezt nem hiszem el, ilyen egyszerűen nincsen.
- És én ebben, hogy játszok szerepet?
- Megkérném, hogy legyen együtt működő és tegyen úgy, mintha a beteggel még mindig kapcsolatban állna.
- Hogy mi van? Biztos, hogy nem. Én azzal a nővel egy levegőt se szívnék, nem hogy eljátsszam az aggódó barátot. Szívesen kifizetem a számláját a kezelésekről, de semmi több. - a pofám leszakad.
- Kérem uram, a hölgy gyógyulása a kérdés.
- Már ne is haragudjon, de nem érdekel a gyógyulása. - fakadok ki.
- Halkabban kérem. - csitít le. - Megköszönném, ha megtenné.
- Mennyi ideig tart ez a gyógyulás. - sóhajtok fel.
- Nem tudni, lehet, hogy pár nap, egy-két hét.
- Ne is folytassa, tudom, hogy az jön, hogy talán örökre ilyen marad.
- Előfordulhat. - a nővérek eközben kijöttek. - Most már bemehet hozzá, kérem legyen kedves.
- Rendben. - mintha az könnyű lenne egy olyan nő felé, akinek legszívesebben letépnéd a fejét. 

Amint beléptem az ajtón, felém kapta a tekintetét és hatalmas mosoly terült el az arcán. Még mindig gyönyörű volt, szar érzés volt, hogy szépnek láttam. Lassan közeledtem felé, amint az ágyához értem, megragadott és a nyelvét a számba erőltette.
- Drágám, annyira örülök, hogy itt vagy.
A gyomrom felfordult, attól, hogy hozzám ért.
- Mi történt? - kezdtem játszani.
- Nem tudom, a lépcsőn sétáltam, amikor megcsúsztam és onnantól semmi, azt mondják leestem és fejsérülésem van.
- Elég nyilvánvaló. - mutattam a fején lévő kötésre.
- Tényleg. - nevetett fel. - Hol voltál?
- Dolgoztam. - vontam vállat.
- Sejtettem. - szomorodott el, amitől megint a fejemben csengett az az átkozott utolsó döfés, amit hozzám vágott, mikor lelépett.


Ő legalább nem a munkájába szerelmes és mindent megad, amit te nem vagy képes.




2016. február 2., kedd

06/ Próbálom a jó döntést hozni.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Joselyn


- Hahó Lyn. - a becenevem terel vissza a valóságba a gondolat világából, ahol már percek óta lehettem. Tegnap óta sokszor előfordul, hogy elkalandozom. Próbálok rájönni, hogy mit is tegyek voltaképpen. Hagyjam, hogy Harry részese legyen az életemnek és kockáztassam meg, hogy átver és kisemmiz? Vagy bele se kezdjek ebbe az egészbe és akkor megvédem magam tőle? Minden verziómnál ott van az a kis de szócska. De mi van, ha csalódom benne? De mi van, ha a felhőtlen boldogságot szalasztom fel, amit megadhatott volna nekem?
- Igen? - válaszolok nagy sokára, mire végre visszarángatom magam a tudatosságba.
- Kérsz rántottát? - mered rám teljes értetlenséget tükrözve, míg a serpenyőt tartja a kezei között.
- Igen kérek. - nyújtom felé a tányéromat.
- Na végre, már azt hittem itt őszülök meg. Hol jártál?
- Nagyon vicces vagy. Csak elgondolkoztam. - vontam meg a vállamat.
- Kitalálom. Harry, igaz? - vonta fel a szemöldökét, míg méregetett engem, hogy kiolvasson belőlem olyan információkat, amiket nyilvánvalóan nem osztottam volna meg vele önszántamból.
- Nem tudom, hogy mi legyen vele. - sóhajtottam fel elkeseredésemben, mert valóban nem lettem semmivel sem okosabb ebben a témában.
- Én a helyedben hagynám, hisz eléggé furcsa módon mutatkozott be eddig.
- Pontosan ez az. Képtelen dolgokat művelt mindvégig, de mégsem tudom kereken kimondani, hogy hagyjon békén és lépjen ki az életemből. - miért nem tudom megtenni?
- És legyünk őszinték, nem menne el. - mind a ketten nevetésben törünk ki, ahogy bele gondoltunk a mondat tartalmába. Milának teljességgel igaza volt, nem olyan típusnak ismertem meg, aki egyszerűen feladná és elsétálna.
- Nem hinném, hogy megtenné.

Reggeli után felkaptam a táskámat és lesétáltam a lépcsőn. A ház előtt parkoltam a kocsimmal és egyenesen tartottam felé, amikor a mobilon megcsörrent a táskámban. Harry.
- Szia.
- Hello gyönyörűm. Mit csinálsz ma? - hangjából sugárzott, hogy mosoly ül az arcán.
- Dolgozom.
- Utána? - reményteli hangja mosolyt csalt az arcomra. Valóban próbálkozik.
- Semmit.
- Remek. Mikor végzel ma?
- Ha minden jól megy, akkor hétkor. - kezdem várni azt a hét órát.
- Kicsit késő, de nem baj, megoldom.
- Mire készülsz? - megöl a kíváncsiság.
- Majd megtudod.
Szűkszavú és furcsa beszélgetésünk után beszálltam az autómba és meg sem álltam a galériáig. Húzós nap elé nézünk. Egyik megbeszélésről a másikra és egyik ügyféltől a másikig. Ez ment egész nap. Új festőket szerződtettem le, hogy itt publikálják a legújabb alkotásukat. Ráfért már a szalonra vér frissítés, az üdítő, fiatalos hangulat. Mivel a megbeszélések kissé elhúzódtak, így Harry már a galériában tartózkodott jó ideje.
- Segítsek valamit? - kérdezett rá, amikor elsétáltam mellette.
- Nem kell Harry, ha akarsz menj nyugodtan, ez még elfog tartani egy darabig. - tényleg sajnáltam, hogy ennyit kell várnia rám.
- A munka az első, csináld csak, én megvárlak.
- De, ha későn végzek.
- Nincsen de. - vágott a szavamba. - Én itt várlak.
- Rendben.

Tettem a dolgomat, míg végig magamon éreztem Harry vizslató tekintetét. Tetszett, hogy le sem veszi rólam a tekintetét. Az egyik kihelyezett kanapén terpeszkedett el és egy percig sem zavartatta magát, hogy azt tegye, amihez a legjobban ért, szemérmetlenül bámuljon. Lopva én is oda-oda sandítottam és, ha akartam, ha nem, rettenetes vágyat éreztem, hogy megízlelhessem rózsa ajkait. Nem tudtam mit tenni, a szenvedély ott csücsült közöttünk még annyi méter távolságban is és tudtam, hogy remekül szórakozik. Egy magazint lapozgatott, de szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy nem a lapon szereplő betűkkel foglalkozik. Csak elterelte magáról a gyanút. Mivel nekem is feltűnt az alkalmazottaim vizslató tekintete, így nem is volt rossz ötlet a terelés. Hosszan kifújtam a levegőt, amint az utolsó festmény is kihelyezésre került a raktárból. Rengetek minden várta a holnapi premiert, az új kiállítási megnyitót, amit minden hónap elején rendeztünk. Negyed tíz is elmúlt, amikor az órámra néztem. Szegény Harry. Rögvest ő jutott az eszembe, amiért ennyit kellett várnia rám. A táskámmal a kezemben álltam meg felette, letette a lapot a kezéből és rám emelte csodás zöldjét.
- Mehetünk? - csillogó szemei felüdülésként hatottak érzékeimre.
- Persze. - mosolyogtam rá, míg talpra kászálódott. - Valahogy nem azt terveztem, hogy ma este én fogok zárni.
- Elhiheted hogy én sem. - bűntudatkeltésben mesteri szinten állt.
- Sajnálom, mondtam, hogy nem kell megvárnod.
- Oké, győztél, valóban én ragaszkodtam hozzá. - a kocsija előtt álltunk és még mindig próbáltam kitalálni, hogy akkor most mi legyen vele, velünk. Egyáltalán létezik olyan, hogy mi?
- Hová megyünk?
- Hozzám, ha nem baj. - eléggé furcsán nézhettem rá, mert rögvest folytatta. - Meg persze, ha van kedved.
- Ha nem lenne kedvem most nem ülnék itt. 
- Tudom.
Az út hátralévő részében hangtalanul autóztunk, kellett ez a csend, nekem biztosan. Csak néztem őt és a lehetőségeimet latolgattam. Vele vagy nélküle? A fák suhanása időközben megállt és ő pillanatok alatt mellettem termett.
- Gyere. - nyújtotta felém a kezét.
Egy szó nélkül követtem, míg a legérdekesebb érzés telepedett a szívemre. Bizalom? Bízom benne?
Jól éreztem magam, ha vele voltam, de ez elég ahhoz, hogy minden eddigit félre tegyek? Majd kiderül.
- Bort? - fordult velem szemben, amint a lábam átlépte a küszöböt.
- Kérnék. - jól esne most egy pohárral.
- Mindjárt hozom, addig érezd otthon magad. - ezzel magamra is hagyott. 
A nappaliba sétáltam és a kanapéra ültem. Miután levettem a tűsarkúmat, magam alá húztam a lábamat. Harry nemsokkal később megjelent két pohárral a kezében és egy üveg számomra ismeretlen márkájú roseval. Lépteket hallottam mögüle, mire egy ötvenes éveiben járó nő lépett be a nappaliba. Sajt tálat tett le a kis dohányzó asztalra, majd várakozva tekintett Harryre.
- Köszönjük Maggie, mára végzett, elmehet. 
- Köszönöm uram. Jó éjt kisasszony. - szívélyesen mosolygott rám, majd távozott.
- Neked házvezetőnőd van? - eddig miért nem láttam ezt a nőt?
- Igen. Mi ebben olyan érdekes? - csodálkozott el.
- Hol volt a múltkor?
- Kimenőn. - vont vállat.
- Kimenőn? - ízlelgettem a szót. Mi a frászt akar ez jelenteni?
- Szabadságon. - nevetett fel.
- Most mi olyan vicces? - nem értettem, hogy miért nevet ki.
- Semmi, csak édes vagy, amikor nem értesz valamit.
- Persze. - kissé rosszul esett a reakciója. - Miért vagyok itt Harry?
- Gondoltam, hogy előbb-utóbb elhangzik ez a kérdés. - fújta ki a levegőt, majd beszívta azt, vélhetően e-képp merítve erőt. - Tudod hozzád hasonló lánnyal még sosem találkoztam és őszintén remélem, hogy adsz nekem egy esélyt, hogy bizonyítsak és megismerj.
- Nem tudom, hogy mit vársz tőlem.
- Csak próbáld meg. - alig bírok koncentrálni, azt nem tudom, hogy a bortól, vagy az ő közelségének rám gyakorolt hatásától.
- Próbálom a jó döntést hozni.
- Joselyn ne gondolkozz, csak csináld. A túl sok agyalás félelmet szül.
- Oké. - talán igaza van, meg kéne próbálnom. Engednem neki.
- Mi?
- Itt vagyok, engedek neked. - közelebb ültem hozzá.
- Ez az bébi. - pillanatok alatt az ölében találtam magam, míg az ajkaink egybe forrtak és semmi másra nem vágytam jobban, minthogy minden iránta érzett vágyamat megosszam vele.




2016. január 26., kedd

05/ Mi történik, ha esélyt kapsz?

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Harry


Különös érzés kerített hatalmába. Nem volt új keletű gondolat a fejemben, napok óta éreztem és lényegében halálra rémített az oly ismeretlen kifejezés, mi felsejlett a belsőmben. Nem akartam magamnak beismerni, hogy ez csak miatta van. A napra nem emlékszem, amikor először éreztem, de tudom, hogy míg vele nem találkoztam, ennek még csak a létezéséről sem tudtam. Egyre bizonytalanabb volt a dolog, hogy végre fogom tudni hajtani azt, amit korábban elterveztem. Mostanra nem akartam kisemmizni és megbántani az érzéseit, amikor tisztában voltam vele, hogy pontosan erre készültem. Nem vagyok az a fajta ember, ami törődik másokkal, főleg a nőkkel nem, legalábbis ezidáig.

Lassan és ütemesen vette a levegőt mellettem percek óta, míg a nagy képernyős led televízión valami bugyuta sorozat futott. Elaludt. A vállamon pihentette a fejét. Fokozatosan hallottam, ahogy a légzése lassulni kezd, ahogy az álomvilág magába fogadta. Ezernyi gondolat fogalmazódott meg bennem, ahogy így védtelenül átadta magát nekem. Semmibe nem telne felébresztenem és máris a farkam birtokba vehetné a testét, tudtam, hogy ő is akarná. A teste minden rezdüléséből éreztem. A kimondott szavaival éreztethette az ellenkezőjét, de nem csaphatott be. A testbeszéd nem hazudik, bébi. 
Nem akartam, hogy ebben a képtelen pózban aludjon egész éjjel, így óvatosan felemeltem és az emelet irányába sétáltam vele. Elég nagy kihívás előtt álltam, mivel fogalmam sem volt, hogy melyik a szobája. Elsőre a fürdőt találtam meg, ami picike volt, de roppant hangulatos. Nem volt kétséges, hogy Joselyn volt az ötletgazda a berendezést illetően. A második ajtó, ami pont a fürdővel volt átellenben egy hatalmas gardrób volt, amin jómagam is elámultam. Ennyi ruhát egy rakáson. Bár, két nőnek kell a hely. A harmadik ajtón nyitottam volna be, amikor valaki megköszörülte a torkát mögöttem. Mila állt velem szemben, ahogy megfordultam és rosszalló pillantással méregetett.
- Mi a szart csinálsz? - szűrte a fogai között, nem kedvelt, ami érthető is volt, tekintve, hogy kihasználtam és hazudtam neki.
- Elaludt és gondoltam felhozom, csak nem tudom, hogy melyik a szobája. - vontam volna vállat, ha nem tartottam volna az alvó szépséget.
- Közlöm, hogy az én szobám ajtajában állsz. - félre álltam, hogy betudjon menni. - Lyn-é az utolsó ajtó.
- Köszi. - köptem neki oda a szavakat, csak az ő stílusát utánozva.

Ámulatba ejtett a hely, amibe beléptem. Minden bordó és fekete-fehér barok mintával díszített. A baldahínos ágy lenyűgöző látványt nyújtott. Az öregített hajópadló volt a kedvencem és a rendezett elegáns fehér íróasztal, amin a piros laptop volt az egyetlen ellentétes színű tárgy. Lassan lefektettem az ágyra és betakartam a szatén lepedővel. Álmosan fordul az egyik oldalára és résnyire kinyitja csodás barna szemeit.
- Harry? - hallom álmos hangján a nevemet. Elképesztő.
- Aludj csak, holnap hívlak. - nyugtázza, amit mondtam neki, majd szorosan magához öleli a lepedőt és visszahunyja szemeit.


A kocsimban ülök és haza felé tartok, amikor megcsörren a telefonom. Abban reménykedek, hogy Joselyn az, de amikor a képernyőre nézek, Jessy nevét látom. Elhúzom a számat, miközben fogadom a hívását.
- Mond.
- Merre vagy? - szokásos nyávogása kikezdi a fülemet és zúgni kezd.
- Úton. - nem törődtem azzal, hogy kedves legyek.
- Nem kanyarodnál hozzám? - semmi kedvem nem volt mostanában ahhoz, hogy vele legyek. Soha nem voltunk együtt, de amikor úgy kezdett viselkedni, akkor döntöttem úgy, hogy leépítem, de nem igazán hagyja magát.
- Nem.
- Miért? Pedig mindent megkapnál, amit csak akarsz. - egy biztos, hogy rendkívül odaadó volt, csak az volt a bökkenő, hogy cserébe elvárt nem kis dolgokat.
- Jessy, már mondtam, hogy nem kefélünk többet, részemről ennyi volt. - ezzel a vonalat is megszakítottam. Nem voltam hajlandó az időmet vesztegetni. Főként, hogy Joselynnal eléggé jól alakultak a dolgaim.


***


Már órák óta próbálom hívni, de semmi. Nem veszi fel nekem a telefont. Mi baja lehet. Joselyn, vedd már fel. Semmi.
Dühömben bepattanok az autómba és meg sem állok a lakásáig. Vasárnap révén itthon kell lenni-e. Hosszasan csengetek, mire valaki hajlandó kinyitni az ajtót. Mila az és nagyon nem örül nekem, ahogy tapasztalom.
- Már megint te?
- Én is örülök neked, de nem hozzád jöttem. Joselyn? - remélem, hogy beenged.
- Nem kíváncsi rád. - mi a fene baja lehet velem?
Tegnap még semmi baja nem volt, amikor eljöttem.
- Beszélnek kell vele, kérlek hagy menjek be.
- Gyere. - vonakodva ugyan, de végre beléphetek mellette. - Lyn.
- Igen? - hallom meg mézédes hangját odafentről, majd feltűnik ő. Laza kontyban viseli a haját és elképesztően néz ki. - Harry?
- Szia. Beszélhetünk? - reményteli pillantást küldök felé.
- Gyere. - sokkal jobb a modora, mint a húgának.
Követem őt felfelé és megcsodálom csodás fenekét, ahogy előttem halad. A szobájában az ágyára ülök, míg nézem, amint becsukja mögöttünk az ajtót.
- Miért nem vetted fel a telefont? - azonnal rákérdezek.
- Nem gondoltam úgy, hogy van mondanivalóm. - vont vállat egyszerűen.
- Mit jelentsen ez? - tényleg nem értettem semmit.
- Nem akarok ebbe bele menni.
- Miért? - mi a fene baja van?
- Túl gyors Harry és különben sem hiszek neked. - mi van?
- Azt hiszed átverlek? - sokkal okosabb, mint gondoltam.
- Szerintem joggal.
- Igazad van, de nincsen semmi hátsó szándékom. Nem fogom elvenni a cégedet. - korábban valóban erre készültem, de akkor még nem bonyolódtam bele ennyire.
- Miért hinnék neked?
- Kellesz, már mondtam. Téged akarlak.
- Miért? Mi olyan különleges bennem? - tényleg nem tudod, bébi?
- Sosem találkoztam hozzád hasonlóval.
- És ez jó? - kezdem úgy érezni, hogy önértékelési problémákkal küzd.
- Határozottan jó, olyan üdítő számomra. - fellélegezhetek mellette.
- Mi történik, ha esélyt kapsz?
- A tiéd leszek, mindenestül.





2016. január 12., kedd

04./ Láss új színben.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem tetszeni fog.
Jó olvasást.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Joselyn


- Mit keresel itt?
- Szerintem elfelejtettél valamit. - szokásos szemforgatásával ajándékozott meg, míg végig mérte a testemet és gondolkodóba esett. - Hol voltál?
- Egy üzleti megbeszélésen. - ennél jobbat nem tudtam kitalálni, tisztán láttam rajta, hogy gyanakszik rám.
- Érdekes, tudtommal velem lett volna ma este randid, de nagyon úgy néz ki, hogy mással volt. Nem úgy vagy felöltözve, mint aki munka ügyben tárgyalt. - mutatott végig a ruhámon, amiben szerintem nem volt túl sok igazság, mivel többször is viseltem már ezt a megnyitókon.
- Ne légy paranoiás.
- Mégis mit gondoljak akkor? - kezdte felemelni a hangját, amitől a hideg futkosott a hátamon.
- Nem is tudom, elhinni amit mondok neked, akkora feladat? - kezdett kihozni a sodromból. Mindig is az a féltékeny fajta volt, de ennyire még sosem hozta a tudtomra, hogy nem bízik meg bennem.
- Persze, hogy nem. Csak megbántódtam, amiért elfelejtettél, ennyi az egész.
- Tényleg sajnálom, hogy nem szóltam, hogy változott a program, de olyan gyorsan történt minden, hogy a nagy kavarodásban kint a fejemből, hogy ma este randink van. - fogalmam sem volt róla.
- Semmi baj, de kérlek legközelebb szólj, hogy ne várjalak hiába. Kezdtem kiakadni, hogy mi lehet veled.
- Szólni fogok. Akkor mit csináljunk? - volt egy-két ötletem, hogy mivel tudnánk elütni az időt.
- Kezdetnek vedd le ezt. - gyengéd mozdulattal kezdte lehúzni rólam a ruha pántjait.

Hiányoztak már ezek a pillanatok, de valahogy Austinnál sosem lehetett tudni a következő lépését. Az egyszer oké, hogy ma szexelünk és minden oké, de képes egyik napról a másikra kifordulni önmagából, csak reménykedem, hogy ez alakommal másképp lesz.


Zavarba ejtő gondolatok sokasága kavargott bennem napok óta, megmagyarázhatatlanul. Mila többször megemlítette, hogy kezdek zombi módjára viselkedni és valami komoly baj lehet velem szerinte, mivel a shoppingolást kihagyni az egyik főbenjáró bűn és olyat nem tesz épelméjű egyén. Tudtam, hogy ennek az egésznek Harry az oka és a múltkori találkozásunk összes mozzanata. Nem tudtam őt kiverni a fejemből, folyton ő rá gondoltam. Sokszor kaptam magam azon, hogy a csókjára gondolok, a zöld szemeire és az illatára. Viszont mindig elhessegettem magam körül ezeket a hülye képzelgéseket. Ezen kívül a napok eseménytelenül haladtak tovább, unalmas napok voltak, szinte megírva. Az egyetlen bökkenő Austin volt. Nem sokat hallottam felőle mostanában, ha még is, akkor csak veszekedtünk a nagy semmin, mert lényege egyik vitánknak sem volt. Viszont, ami a legjobban idegesített a viselkedésében az a féltékenykedése volt. Mindenre rákérdezett és a legapróbb dologban is a lehetőséget látta arra, hogy a félrelépésemet bizonyíthassa valamivel. Semmi oka nem volt rá, mert Harry sem zavart be a képbe egy jó ideje. Ami azt illeti a legutóbbi találkozásunk óta nem is láttam. Nem jelentkezett, engem meg nem igazán érdekelt. Nem akartam túlzottan bele bonyolódni, sokkal jobban izgatott a kapcsolatom jelenlegi állása a férfival, akihez valódi érzelmek is fűztek, nem csak testi vonzalom, mint Harry esetében. Próbáltam mindent elegyengetni, ezért is hívtam meg vacsorára, természetesen Mila főzött, mert nem állok jót magamért, ha a konyhában való serénykedésről volt szó. Austin szokásához híven pontosan érkezett.

- Szia. - nyitottam ki az ajtót és már felemelkedtem, hogy megcsókolhassam, de elfordította a fejét és egyszerűen eltolt az útból. - Ez mi volt?
- Micsoda? - előre láttam, hogy egy olyan beszélgetés kezdetén vagyunk, amit nem fog megemlegetni.
- Mi ez a stílus, már megint mi bajod van? - dühösen álltam előtte és türelmesen vártam a válaszát.
- Nekem? - felhúzott szemöldökével nézett rám, mintha épp új fejem nőtt volna. - Neked mi a bajod? Még meg sem jöttem és már letámadsz. Megjött, vagy mi?
- Hogy te mekkora egy fasz vagy. Nem jött meg, de ezt tudnod kéne. Nem beszélhetsz így velem. - csattantam fel, miközben a telefonom a zsebemben csörögni kezdett. Előhalásztam és Harry nevét pillantottam meg a kijelzőn. Ezt a szerencsét, tökéletes az időzítés. Lenyomtam.
- Na miért nem veszed fel?
- Nem fontos. - vontam vállat.
- Persze. Gondolom várhat a szeretőd, míg velem beszélsz igaz?
- Te komolyan hülye vagy. Miért lépnék félre? - akadtam ki.
- Ne tőlem kérdezd. Biztos ez fasz nem elégít ki rendesen.
- Elég volt Austin. Rád sem ismerek. Takarodj innen. Többé nem kell fáradoznod, ennyi volt. - ezzel a mozdulattal szélesre is tártam az ajtót előtte. Azonban az ajtóban egy nem várt személy fogadott. Ott állt makulátlan öltönyben, széles mosollyal. 
- Ez meg ki? - gondolom most rakja össze magában a képet, hogy rajta kaphatott.
- Harry Styles. És te ki vagy?
- Austin. Lyn barátja. - nem volt helyénvaló a szóhasználat.
- Helyesbítenék, ex barát.
Harry mosolya még szélesebb lett és egyenesen a szememben nézve megnyalta az ajkait, az én vérem meg forrni kezdett, ezért a férfiért és minél előbb megakartam kapni.
- Tiéd lehet a ribanc, remélem majd téged is megcsal, ahogy engem, feltehetőleg veled. - láttam Harry arcán, hogy ez a megjegyzés kicsit sem tetszett neki, ahogy nekem sem.
- El vagy tévedve haver. Sosem csalt meg velem, pedig én mennyire akartam. - dikert hergelte, ami véleményem szerint nem volt okos ötlet.
- Persze, most már a tiéd, nekem nem kell. Küzdj vele te tovább. - olyan lenéző pillantást kaptam, mint még soha. Komolyan elhitte, hogy megcsaltam őt.
- Nekem nem kell küzdenem.

Csak szótlanul álltam azután is, hogy végre elment. Nem hittem volna róla, hogy valaha ilyeneket fog mondani rólam. Harry próbált vigasztalni, vagy tudom is én, hogy mit tett, mert egyáltalán nem figyeltem rá.

- Ne foglalkozz vele. - hallottam meg először a hangját percek óta.
- Nem érdekel, csak ezt nem vártam tőle.
- Tőlem sosem fogsz ilyeneket hallani. - lassan simított végig a combomon.
- Tessék?
- Jól hallottad. Veled akarok lenni. - éreztem, hogy egyre közelebb kerül hozzám.
- Harry én nem tudom, hogy akarom-e ezt. - hülyeségeket beszéltem, mert az igazság az volt, hogy pokolian vonzott magához az első perctől fogva, de egyben rettegtem is a csalódástól.
- Nem erőltetek rád semmit, de tudd, hogy én itt leszek melletted, így vagy úgy.
- Köszönöm. - nem igazán értettem, hogy mi ez a hirtelen változás, eddig folyamatosan megakart dugni, most meg csak ülünk a kanapén és vigasztal.
- Nincs mit.
- Taktikát váltottál?
- Előfordulhat. - nevetett fel halkan.
- Gondoltam, de tetszik. - mosolyogtam rá, miközben egyre inkább késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam őt.
- Örülök. - lehet sejtette, hogy mire gondolok, mert előre hajolt a következő pillanatban és szenvedélyesen nekem nyomta ajkait. - Ne haragudj.
- Csináld még egyszer.