06/ Próbálom a jó döntést hozni.

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt.
Remélem mindenkinek tetszeni fog.
Jó olvasást hozzá.
Várom a véleményeteket!

Esther xx
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Joselyn

- Hahó Lyn. - a becenevem terel vissza a valóságba a gondolat világából, ahol már percek óta lehettem. Tegnap óta sokszor előfordul, hogy elkalandozom. Próbálok rájönni, hogy mit is tegyek voltaképpen. Hagyjam, hogy Harry részese legyen az életemnek és kockáztassam meg, hogy átver és kisemmiz? Vagy bele se kezdjek ebbe az egészbe és akkor megvédem magam tőle? Minden verziómnál ott van az a kis de szócska. De mi van, ha csalódom benne? De mi van, ha a felhőtlen boldogságot szalasztom fel, amit megadhatott volna nekem?

- Igen? - válaszolok nagy sokára, mire végre visszarángatom magam a tudatosságba.

- Kérsz rántottát? - mered rám teljes értetlenséget tükrözve, míg a serpenyőt tartja a kezei között.

- Igen kérek. - nyújtom felé a tányéromat.

- Na végre, már azt hittem itt őszülök meg. Hol jártál?

- Nagyon vicces vagy. Csak elgondolkoztam. - vontam meg a vállamat.

- Kitalálom. Harry, igaz? - vonta fel a szemöldökét, míg méregetett engem, hogy kiolvasson belőlem olyan információkat, amiket nyilvánvalóan nem osztottam volna meg vele önszántamból.

- Nem tudom, hogy mi legyen vele. - sóhajtottam fel elkeseredésemben, mert valóban nem lettem semmivel sem okosabb ebben a témában.

- Én a helyedben hagynám, hisz eléggé furcsa módon mutatkozott be eddig.

- Pontosan ez az. Képtelen dolgokat művelt mindvégig, de mégsem tudom kereken kimondani, hogy hagyjon békén és lépjen ki az életemből. - miért nem tudom megtenni?

- És legyünk őszinték, nem menne el. - mind a ketten nevetésben törünk ki, ahogy bele gondoltunk a mondat tartalmába. Milának teljességgel igaza volt, nem olyan típusnak ismertem meg, aki egyszerűen feladná és elsétálna.

- Nem hinném, hogy megtenné.

Reggeli után felkaptam a táskámat és lesétáltam a lépcsőn. A ház előtt parkoltam a kocsimmal és egyenesen tartottam felé, amikor a mobilon megcsörrent a táskámban. Harry.

- Szia.

- Hello gyönyörűm. Mit csinálsz ma? - hangjából sugárzott, hogy mosoly ül az arcán.

- Dolgozom.

- Utána? - reményteli hangja mosolyt csalt az arcomra. Valóban próbálkozik.

- Semmit.

- Remek. Mikor végzel ma?

- Ha minden jól megy, akkor hétkor. - kezdem várni azt a hét órát.

- Kicsit késő, de nem baj, megoldom.

- Mire készülsz? - megöl a kíváncsiság.

- Majd megtudod.

Szűkszavú és furcsa beszélgetésünk után beszálltam az autómba és meg sem álltam a galériáig. Húzós nap elé nézünk. Egyik megbeszélésről a másikra és egyik ügyféltől a másikig. Ez ment egész nap. Új festőket szerződtettem le, hogy itt publikálják a legújabb alkotásukat. Ráfért már a szalonra vér frissítés, az üdítő, fiatalos hangulat. Mivel a megbeszélések kissé elhúzódtak, így Harry már a galériában tartózkodott jó ideje.

- Segítsek valamit? - kérdezett rá, amikor elsétáltam mellette.

- Nem kell Harry, ha akarsz menj nyugodtan, ez még elfog tartani egy darabig. - tényleg sajnáltam, hogy ennyit kell várnia rám.

- A munka az első, csináld csak, én megvárlak.

- De, ha későn végzek.

- Nincsen de. - vágott a szavamba. - Én itt várlak.

- Rendben.

Tettem a dolgomat, míg végig magamon éreztem Harry vizslató tekintetét. Tetszett, hogy le sem veszi rólam a tekintetét. Az egyik kihelyezett kanapén terpeszkedett el és egy percig sem zavartatta magát, hogy azt tegye, amihez a legjobban ért, szemérmetlenül bámuljon. Lopva én is oda-oda sandítottam és, ha akartam, ha nem, rettenetes vágyat éreztem, hogy megízlelhessem rózsa ajkait. Nem tudtam mit tenni, a szenvedély ott csücsült közöttünk még annyi méter távolságban is és tudtam, hogy remekül szórakozik. Egy magazint lapozgatott, de szemernyi kétségem sem volt afelől, hogy nem a lapon szereplő betűkkel foglalkozik. Csak elterelte magáról a gyanút. Mivel nekem is feltűnt az alkalmazottaim vizslató tekintete, így nem is volt rossz ötlet a terelés. Hosszan kifújtam a levegőt, amint az utolsó festmény is kihelyezésre került a raktárból. Rengetek minden várta a holnapi premiert, az új kiállítási megnyitót, amit minden hónap elején rendeztünk. Negyed tíz is elmúlt, amikor az órámra néztem. Szegény Harry. Rögvest ő jutott az eszembe, amiért ennyit kellett várnia rám. A táskámmal a kezemben álltam meg felette, letette a lapot a kezéből és rám emelte csodás zöldjét.

- Mehetünk? - csillogó szemei felüdülésként hatottak érzékeimre.

- Persze. - mosolyogtam rá, míg talpra kászálódott. - Valahogy nem azt terveztem, hogy ma este én fogok zárni.

- Elhiheted hogy én sem. - bűntudatkeltésben mesteri szinten állt.

- Sajnálom, mondtam, hogy nem kell megvárnod.

- Oké, győztél, valóban én ragaszkodtam hozzá. - a kocsija előtt álltunk és még mindig próbáltam kitalálni, hogy akkor most mi legyen vele, velünk. Egyáltalán létezik olyan, hogy mi?

- Hová megyünk?

- Hozzám, ha nem baj. - eléggé furcsán nézhettem rá, mert rögvest folytatta. - Meg persze, ha van kedved.

- Ha nem lenne kedvem most nem ülnék itt. 

- Tudom.

Az út hátralévő részében hangtalanul autóztunk, kellett ez a csend, nekem biztosan. Csak néztem őt és a lehetőségeimet latolgattam. Vele vagy nélküle? A fák suhanása időközben megállt és ő pillanatok alatt mellettem termett.

- Gyere. - nyújtotta felém a kezét.

Egy szó nélkül követtem, míg a legérdekesebb érzés telepedett a szívemre. Bizalom? Bízom benne?

Jól éreztem magam, ha vele voltam, de ez elég ahhoz, hogy minden eddigit félre tegyek? Majd kiderül.

- Bort? - fordult velem szemben, amint a lábam átlépte a küszöböt.

- Kérnék. - jól esne most egy pohárral.

- Mindjárt hozom, addig érezd otthon magad. - ezzel magamra is hagyott. 

A nappaliba sétáltam és a kanapéra ültem. Miután levettem a tűsarkúmat, magam alá húztam a lábamat. Harry nemsokkal később megjelent két pohárral a kezében és egy üveg számomra ismeretlen márkájú roseval. Lépteket hallottam mögüle, mire egy ötvenes éveiben járó nő lépett be a nappaliba. Sajt tálat tett le a kis dohányzó asztalra, majd várakozva tekintett Harryre.

- Köszönjük Maggie, mára végzett, elmehet. 

- Köszönöm uram. Jó éjt kisasszony. - szívélyesen mosolygott rám, majd távozott.

- Neked házvezetőnőd van? - eddig miért nem láttam ezt a nőt?

- Igen. Mi ebben olyan érdekes? - csodálkozott el.

- Hol volt a múltkor?

- Kimenőn. - vont vállat.

- Kimenőn? - ízlelgettem a szót. Mi a frászt akar ez jelenteni?

- Szabadságon. - nevetett fel.

- Most mi olyan vicces? - nem értettem, hogy miért nevet ki.

- Semmi, csak édes vagy, amikor nem értesz valamit.

- Persze. - kissé rosszul esett a reakciója. - Miért vagyok itt Harry?

- Gondoltam, hogy előbb-utóbb elhangzik ez a kérdés. - fújta ki a levegőt, majd beszívta azt, vélhetően e-képp merítve erőt. - Tudod hozzád hasonló lánnyal még sosem találkoztam és őszintén remélem, hogy adsz nekem egy esélyt, hogy bizonyítsak és megismerj.

- Nem tudom, hogy mit vársz tőlem.

- Csak próbáld meg. - alig bírok koncentrálni, azt nem tudom, hogy a bortól, vagy az ő közelségének rám gyakorolt hatásától.

- Próbálom a jó döntést hozni.

- Joselyn ne gondolkozz, csak csináld. A túl sok agyalás félelmet szül.

- Oké. - talán igaza van, meg kéne próbálnom. Engednem neki.

- Mi?

- Itt vagyok, engedek neked. - közelebb ültem hozzá.

- Ez az bébi. - pillanatok alatt az ölében találtam magam, míg az ajkaink egybe forrtak és semmi másra nem vágytam jobban, minthogy minden iránta érzett vágyamat megosszam vele.